Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

élesen kirajzolódnak a cselekmény általános vonalai, mégpedig a színpadhoz való gondosan meghatározott viszonyukban, továbbá e cselekmény megszervezése, felvonásról felvonásra, jelenetről jelenetre,replikáról replikára, egészen a legapróbb részletekig. A színpadi kompozíció leszűri és rögziti e műveleteket, tisztázva eredményeiket és - ha szabad igy mondanunk - szellemi, művészi és technikai következményeiket.

Knnek az előkészítő munkának során, amely a vállalkozás szempontjából döntő jelentőségű, soha ne tévesszük szem elől a következőket:

1. A szinház idő- és térbeli művészet, következésképpen: a/ az időt ritmussá kell átalakítanunk. Más szóval: mihelyt az időt szakaszokra /felvonásokra, jelenetekre, előjátékokra stb./ bontottuk, e szakaszok egymást követő elemeinek többé vagy kevésbé pontos szabályossága vagy szimmetriája létrehozza a valósággal zenei jellegű ritmust /a német és orosz rendezők "tempó"-ját/; b/ a térnek formát kell adnunk /alakot és szint/: ez magában foglalja a díszletek, a jelmezek, a fény és a színész plasztikáját;

2. A színházban használatos technika három dimenziós;

5. Az úgynevezett emberi pszichovizuális és pszichoauditiv hatások alkalmazásának a nézőben gondolatokat és érzelmeket kell elindítania: a/ a szem azt követeli, hogy a játékba bevont elemek /anyagok, vonalak, szinek, plasztikai jelleg, diszités és mozgás/ változatossága ^izgalomba hozza és az általános harmónia kielégítse; b/ a fül azt követeli, hogy a hangok összhangja, az egész előadás zenei minősége hasson rá. A cél az, hogy gondolatok és érzelmek olyannyira elhalmozzák a nézőt, hogy úgy vélhesse: eljövetelének értelme megvalósult.

Érthető hát, mennyire összetett ez az egész kérdés, hiszen több más művészetet is érint - holott már az első: a

53 -