Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

farce-alt és sotie-it.X// A tábortűz-mozgalom, amelyet hajdani korokból ifjúsági társulatok napjainkban támasztottak fel, feltárja előttünk a szinház valódi eredetét és azt az ősi folyamatot, amelyről Georg Fuchs beszélt: közönség, színész, szinpad, szerző... Nyomában megismerkedhetünk a színházművészet egyik ősi, primitiv alkotóelemével, amely képes rá, hogy a rögtönzés ereje révén játékvezetőket neveljen ki.

A tulajdonképpeni színpadot többé vagy kevésbé, mint az napjainkban is történik, tökéletesíthetjük vagy kiegészíthetjük jelentős mechanikai eszközökkel /forgószinpad, süllyesztő, zsinórpadlás stb./

A rendező vagy maga választja ki a játékteret, vagy készen kapja.

Az első esetben ez a tér szükségképpen megfelel annak a meghatározott és meghatározó egyéni koncepciónak, amely a rendezőben a színjátékról, a kitűzött cél eléréséhez szükséges szellemi és anyagi feltételekről él; a második esetben a rendező köteles számot vetni a szóbanforgó tér alkotói lehetőségeinek erejével és korlátáival és ennek megfelelően létrehozni az előadás színpadi kompozícióját, szükség esetén a darab kisebb-nagyobb adaptálásához is folyamodva. Amott teljes szabadság; emitt korlátozások által határolt szabadság.

Megesik, hogy a rendező olyan kivételes helyzetben van, hogy maga választhatja ki a játékteret részben saját, egyéni - merev vagy rugalmas, hajláthatatlan vagy megalku-X// A farce és a sotie a középkori francia szinház két jellegzetes komikus műfaja. A farce elsősorban a nevettetésre törekedett; mindennapi életből vett anekdotákat mutatott be, bonyodalom vagy mélyebb jellemábrázolás nélkül, vaskos humorral; egyetlen remekműve a Pathelin mester. A sotie, amely abból a fikcióból indult ki, hogy a világ a bolondok birodalma, erőteljes társadalmi-politikai szatirikus elemeket tartalmazott, humora sokkal keserűbb a farce-énál. - /A szerk./- 44 -