Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
képeket a gyakorta brutálisan leegyszerüsitett plakátszerüség jellemezte; ilyen körülmények között a szöveg, amelyet néha hangszóróval fel is erősítettek, valóságos hangos vetítésként hatott,amely először fizikailag, de azután a benne foglalt eszmei tartalom révén is heves hatást gyakorolt a népi néző szellemére. KÖVETKEZTETÉSEK így tehát, az elvi, irányzatbeli, formai divergenciák ellenére a mai szinházi kutatások terén uralkodó különféle koncepciókban és elméletekben szüntelenül ugyanazok a szavaik térnek visszás tisztaság, színházi plasztika, ujrateatralizálás... valamint szoros kapcsolat szinész és néző között. Ez a visszatérés az ősi forrásokhoz arra vezetett, hogy különös előszeretettel tanulmányozták a commedla deli* arte legkülönfélébb aspektusait. A rendezők kutatásait tehát azok a kísérletek irányították, hogy megteremtsék az egységet szinész és környezete között, állandó kapcsolatot hozzanak létre a szinész és a körülötte lévő tér között,és ezért megvalósítsák a háromdimenziós diszletet, amelyet egy időben "térszerü" díszletnek neveztek. Ezek az elgondolások visszhangzanak a színpad legfőbb mestereinek beszédeiben és Írásaiban. Tökéletesíteni kellett az együttes fogalmát, meg kellett valósítani, hogy a színházművészet beleolvadjon a szinpad élő organizmusába. Az oroszok végig vitték a kísérletet: "Mint ahogy valamely élőlény testtartásának megváltoztatása megfelelő változást idéz elő a test minden részében, ugyanúgy az orosz előadás bármely részének megváltoztatása valamennyi többi rész elmozdulását vonja maga után, hogy igy uj, eleven egyensúlyi állapot jöjjön létre..." A festett díszleteket egy ideig építészeti konstrukciókkal helyettesitet- 40 -
