Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
Adolphe Appia akkor irta e sorokat, mikor Franciaországban az Opéra-Comique és a Châtelet-szinház gázvilágitását éppen villanyvilágításra cserélték át /1898/. És csak ezután történt, hogy Loie Fuller, Tüzténcával és Sarki látomásával első Ízben adott mély értelmet a technikai felfedezésnek, művészetével, amely teljes mértékben a villanyvilágítás káprázatos felhasználásából fakadt.Géniusza a maga szenvedélyes felfokozottságában a fantasztikumig emelkedett és mégis, mindvégig csodálatosan eleven maradt. A Die Musik und die Inszenierung; szerzőjének koncepciójából egy másik fontos következmény is fakadt: a szinpad talaja "megszabadult a festészettől", márpedig a szinész ezen a talajon él és fejlődik. Appia érvelése itt a következő: "Valamely tárgyat plasztikussá szemünkben csak a megvilágitása tesz és magától értetődik, hogy plaszticitását művészileg kiemelni csak a fény művészi alkalmazásával lehet." Következtetés: "Az emberi test mozgásának, hogy kifejezhesse magát, akadályokra van szüksége: minden művész tudja, hogy a mozdulatok szépsége a talaj és a tárgyak által nyújtott támaszpontoktól függ. A szinész mozgékonysága tehát művészileg csak akkor érvényesülhet, ha a talajon lévő tárgyak megfelelő alakzatban helyezkednek el."33^ Az azóta "funkcionálisnak" elnevezett díszlet, amelyet az oroszok I92O-25 táján legvégső és igen jellemző következményeiig megvalósítottak, ebből az elgondolásból született. Mint láttuk: Adolphe Appia számára a világitás, valamint a diszletnek ez a "plasztikus alakzata" határozza meg valójában a szinész színpadi jelenlétét. És ebből eredt, Antoine naturalizmusa elleni reakcióképpen, a "színház ujrateatralizálásának" terve, amellyel azóta világszerte foglalkoznak. Loie Fuller /1862-1928/ amerikai származású táncosnő, a táncművészet egyik megujitója. 1920-tól haláláig táncművészeti iskolát vezetett Párizsban. - /A szerk./ xx' Idézi Jacques Rouché, említett müve 60. oldalén.- 23 -