Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

V. A FŐPRÓBA

A főpróbát megelőző házi főpróbát hosszú ideig "varrónők próbájának"'nevezték, mert valóban, a szereplők - elsősorban a női szereplők — ilyenkor öltötték fel többé-kevésbé reklám-célzatú, külön a darabhoz tervezett toaletteiket. Ennek a főpróbának elvben az volt a célja, hogy az előadás koncepcióját a diszletek és a jelmezek alkalmazásával végképpen igazolja. Ma már a házi főpróba nem más, mint az utolsó munkapróba, amelyre a munkatársakon kivül gyakran meghivnak barátokat és néhány sajtótudósitót is. Szerző, rendező, színészek, igazgató, a legkülönfélébb véleménynyilvánítások kereszttüzébe kerülve, rendszerint ilyenkor a legidegesebbek .Bármily komolysággal, bármily buzgalommal végezte is munkáját az egész társulat, úgyszólván lehetetlen, hogy a kitűzött célt teljes mértékben, elérték volna és ezért lehetetlen, hogy mindenkiben, de különösen a legnagyobb felelősséget hordozó rendezőben ne éljen több-kevesebb nyugtalanság. A legjobb, ha ilyenkor, pillanatnyilag, hidegvérüen, mindennemű megjegyzés nélkül - hacsak nem biztató megjegyzésekkel- hagyjuk peregni az előadást, mert a szinészek gyakran fáradtak, idegesek, és nagyon előnyös, ha a megpróbáltatást bizonyos pihenés követi, hogy a nyilvános főpróbára a legkedvezőbb erkölcsi és fizikai feltételek között kerüljön sor.

A kritika előtt lezajló nyilvános főpróbával a rendezés és az előadás sorsa eldőlt, a rendező bevégezte munkáját. Ezután az előadás á maga hosszabb vagy rövidebb pályáját - mert sorsnak ne nevezzük! - a játékszervező irányítása alatt futja be.

I- 149 -