Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

érdekét igy tartjuk igazán szem előtt. Mihelyt az előadás jellemző vonásai és értelme erőteljesen és világosan megnyilvánulnak, kialakult az előadás végső értéke és jellege is. Tehát a munkának ebben a stádiumában vannak olyan tévedések, amelyeket hasznosabb meghagyni, mint megkisérelni kijavitásukat.

A próbák során, a már fennálló kapcsolatok mértékében, továbbra is hasznosak az általános vagy speciális kérdésekre vonatkozó megbeszélések és beszélgetések rendező és színészek között; tovább fejlesztik a színpadon végzett munkát, erősitik a rokonszenvet, inkább a nemes versengés szellemét szítják fel a munkában résztvevők között, semmint a féltékenykedést, a legjobb esetben pedig megtermik a lelkesedést és a sikerbe vetett bizalmat.

Amikor a rendező úgy véli, hogy az egész előadás közeledik a kivánt szinthez, beállította a zajokat, a zenét és a színjáték többi elemét /ha vannak, a közjátékokat is/, akkor elrendeli az egész darab összpróbáját. Ennek során leméri minden kép és minden felvonás idejét, hogy tisztában legyen az előadás várható időtartamával, általános ritmusával és tempójával.

Ritkaság, hogy ez első általános vizsgálat alkalmából az előadás időtartamát ne lépnék túl.Ez az a pillanat, amikor meg kell határozni,vajón e túllépés még mindig a szöveg vagy a játék hosszadalmasságaiból fakad-e, számolva azzal, hogy a játék magától is annál süritettebb és tömörebb lesz, minél több összpróbát tartunk. Ilyenkor kell megszabni a szünetek pontos helyét és tartamát is; ez a néző szempontjából fontosabb, mint általában hiszik,mert a nézőnek szüksége van bizonyos, gondosan megszabott pihenőidőre. Ugyancsak beszámítja a rendező a diszletezők munkájának a gyakorlat során fokozódó gördülékenységét, a nyiltszini és nem nyiltszini diszletváltozásokat illetően.

Tegyük fel tehát, hogy a diszletek megépültek,a jelmezek, megfelelő próbák után, elkészültek, a maszkirozás és- 147 -