Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

bálán szenvelgést takar, sőt, néha lustaságot is és visszatükröződnek benne az anarchikus szinházi gyakorlat során szerzett szokások /amely gyakorlat Franciaországra oly jellemző/.

Elegendő, ha az asztali munka arányban áll a rendezés és a dialógus nehézségeivel, továbbá a szinészek műveltségével és képességeivel /gyakorlat, szakmai tudás, tehetség/. A francia színész általában spontánabb, mint a német - aki viszont fegyelmezettebb -, az olasz - aki csak a rögtönzést kedveli - vagy az orosz - aki szenvedélyesebb. Ugyanakkor azonban a francia szinész bizonyos hajlamot mutat arra, hogy beérje a megközelítő,körülbelüli megoldásokkal, és szivesen bizza rá magát a kedvező véletlenre, a szerencsére... nem elég igényes önmagával szemben. A francia színházban túlságosan szeretnek mindent kétféle misztériummal megmagyarázni: a siker és"a bukás misztériumával. Holott misztériumok sehol nincsenek, és a színházban sem inkább, mint az égben. A feladat csak az, hogy felfedezzük, nem kiagyalt rendszerekkel és trükkökkel, hanem módszeres materiális kutatással, más szóval a gyakorlatban, megfigyelés és elemzés utján, a minden metafizikától megszabadított szinházi valóságot. A tudomány, más területeken, már végzett a mágiával. A zene, a festészet, a költészet gyakorlata már legyőzte a művészet varázslóit. És, végső soron, a misztérium vonzereje és tekintélye aláássa a színházművészet és a művészek érdekeit. Mindezzel csak alá akartam támasztani azt az állításomat, hogy az olcsóság, a kényelmesség, a lustaság, és minden nem folyamatos munka veszélyes és önkényes; ezzel szemben végtelenül fontos és hasznos, hogy, pedáns szőrszálhasogatás nélkül, a végére járjunk a gondolatoknak, az ismereteknek, az érzelmeknek és az okoknak egyaránt, hogy elfogadtassuk és igazoljuk a drámának mind kiválasztását, mind mondanivalóját azok előtt, akiknek ezt a drámát színre kell vinniük.- 131 -