Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

E vizsgálat nyomán azt vesszük észre,hogy a dalművek, valamint a tragédia vagy a vigjáték előadása között sokkal szorosabb kapcsolat van, mint általában hiszik. A tárgy távolról sincs kimerítve.Vissza kell térni rá a szereposztás problémájával kapcsolatban.

c/ A színészről, mint rendezőről

Hajdan, jól tudjuk, legtöbbször úgy történt, hogy valamely társulat rendezője az egyik színész,gyakran a vezető szinész volt. De itt olyan rendezésről volt szó, amelynek általában és lényegében alig van köze ahhoz, amivé ez a munka mára vált. A "funkcióhalmozásnak" egyébként sem volt jelentősége. Mostanra azonban a helyzet megváltozott. Gyakran megesik,hogy a rendezővé vált modern szinész, aki /hogy mint szinész, ne fejlődjék vissza/ az általa rendezett darabok főszerepeit akarja eljátszani, megrontja a legjobb feltételek között szervezett társulat szellemét is; ha mással nem, legalább azáltal, hogy olyan előnyöket óhajt biztosítani önmagának a játékban, amelyek a siker oroszlánrészét neki szerzik meg. Mindez nem jelenti azt, hogy e szabály alól nincsenek kivételek. Louis Jouvet, Charles Dullin, J.-L. Barrault mint szinész-rendezők számos alkalommal tettek bizonyságot mértéktartásukról ebben a nehéz szerepben. De akármilyen tehetséges és értelmes, szakmájában bármilyen gyakorlott legyen is a művész: mivel senki nem lehet

Theseus: bariton /vagy basso cantato/, nagyszabású vezető szerep

Phaedra: drámai mezzoszoprán, tragikai főszerep Hippolytosz: tenor, fiatal tragikus hős Aricia: szoprán, fiatal tragikus hősnő Oinone: alt, tragikus anya Theramenes: basszus, tragikai nemes atya Ismene: szoprán, tragikai "confidente"

Panope: mezzoszoprán, tragikai "confidente"- 123 -