Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

landóan szene előtt lebegett egy egész sor színpadi alak, a maguk pontosan meghatározott tulajdonságaival, amelyek végül a szerepkört betöltő színész sajátjaivá váltak.

Ma, a műfajok keveredése és a szerzőket ihlető erkölcsök fejlődése következtében megesik, hogy a szerzők /még gyakrabban, mint hajdan/ egy meghatározott színész számára Írnak szerepet /a szinész erényeit és hibáit egyaránt tekintetbe véve/.Ebben az esetben a szerzők a siker szempontjából tulajdonképpen a személyiségre, annak adottságaira és tehetségére számítanak /néha csupán egy hamis és kizárólag a reklámból táplálkozó hirnévre./

Ha fennmaradt is bizonyos számú, szerepkört meghatározó kifejezés, ez nem változtat azon a tényen, hogy immár semmiféle valós osztályozás nem lehetséges.

Egy igazi színésznek /nem "acteur"-nak, hanem "comédien”-nek/ elvben bármilyen szerepkört be kell tudni tölteni. Mégis jogosan mondják még ma is: "X. nem a szerepkörét alakitja ebben a darabban" vagy "Y-nak ez kivül áll a szerepkörén"...

A szerepkörök elsorvadásának okát két tényben kell keresnünk: egyrészt, mint ahogy Louis Jouvet is megjegyezte, számos modern szerző dialógusát nem lehet egyszerre mondani és játszani; másrészt azok az élő alakok, amelyek az ábrázolt alakokat ihlették, megszűntek létezni vagy másképpen léteznek. Hogy visszatérjünk a "grande amoureuse" példájára, minden bizonnyal vannak ma is szerelmes nők,csak nem ugyanúgy szeretnek. A mai színmüvek dialógusában nagyon is gyakran nyilvánul meg árulkodó módon a drámai minőség hiánya.

A "drámai dialógus" kifejezés értelme nem szükségképp pejorativ; csak túl sok iró feledkezik meg arról, hogy ha a szinpad számára dolgoznak, akkor dialógusuknak — az előadatáshoz nélkülözhetetlen felnagyítással számolva - határozottan különböznie kell a csak olvasásra szánt mü dialógusától; ami nem jelenti azt, hogy nem kell irodalminak is lennie.-116 -