Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

III. Szemközt a művekkel

ség olyan fokára, amelyet a hasonlóképpen hozzáértő és a táncban ugyanolyan járatos nézők is élvezhetnek.

Manapság nincs ilyen egység néző és táncos között.

Mindazonáltal a Oreszteia esetében, lehetőségeinkhez mérten, merítettünk mindezekből a feltételekből.

X

így hát van egy sommás képünk arról, hogy mit kellene tudni szinészeinknek, ha eszményien akarnák eljátszani Aiszkhülosz trilógiáját: ének, dikció, kiáltások, lélegzés, tagolás, sajátosan mély borborigmusok*^ a kinai színészek módján /az Erinniszek szekvenciájában/, a gesztus művészete, táncok, extázis, maszkviselés, ritmus stb.

Mi, akiknek szenvedélyünk az úgynevezett "totális" színház, most találkoztunk ennek legmesteribb és támadhatatlan példájával, amelyet tetejébe az egész drámairodalom forrásának tekintenek.

De bármilyen érdekesek legyenek is ezek az Oreszteia rendezése kapcsán felmerülő technikai problémák, az aiszkhüloszi remekmű előadására, jelen korlátáink tudatában is, az ösztönzött, hogy túl azokon a szinházi ismereteken, amelyeket az Oreszteia megkövetel - amely ismereteket elvesztettünk és most próbáljuk egy részüket, szerény lehetőségeinkhez képest, újra meglelni -, ez a mü abszolút mértékkel mérhetően foglal magában egész sereg elsőrendűen fontos, sőt: időszerű eszmét.

5. A mü eszmevilága

A/ Az "Oreszteia" drámai fölépítése

Az Oreszteia drámai fölépitése igen sajátságosnak, sőt a mi életritmusunkhoz képest szokatlannak látszik. Csexf A borborigmus voltaképpen a korgó gyomor hangjának görög neve, használják azonban egyfajta sajátosan mély, a gyomorból jövő beszédhang jellemzésére is.- 79 -