Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

III. Szemközt a művekkel

Az alakokból sugárzó természetesség ily módon arra ösztönözhetett volna, hogy maszkok nélkül játsszuk őket. Térjünk most rá erre a kényes kérdésre. d/ A maszkok Tudjuk - vagy legalább is azt hisszük -, hogy a maszk mindenekelőtt az arc megnagyobbitását szolgálta és egyben, a száj tölcsérformáju kiképzése révén, az érthetőséget is elősegítette. Ez a két ok azonban nem igazolná a maszkok viselését olyankor, amikor az Oreszteiát zárt színházban játsszák. Mindamellett mi elfogadtuk a maszk elvét, mert úgy gondoltuk, hogy a maszk viselése e technikai okoknál sokkal mélyebb okokkal függ össze. Az arc az ember legkife­jezőbb testrésze, a lélek tükre. Az emberi arcon fedezhet­jük fel a titkos hasonlatosságokat az ember és a természet­­fölötti élet között. Másfelől viszont a színház azért lé­tezik, mert a gyermekkortól kezdve természetes emberi tu­lajdonság, hogy egy másik ember személyét álmodjuk és játsz­­szuk meg. ízt a természetes hajlamét Arisztotelész vette észre elsőnek. Felölteni másvalaki személyiségét tehát min­denek előtt annyit jelent,mint arcot cserélni, fölvenni egy másik ember arcát. Másnak az aírcát viselni, ez erőfeszítés­re ösztönöz bennünket, arra, hogy túlnőjjünk, túlhaladjunk önmagunkon. Az aktus, hogy egy másik arc jegyeit viselő maszkot helyezzek saját arcomra, sokkal jelentősebb, sokkal élményszerübb, sokkal mélyebb hatású a színész számára, mintha saját arcát akár a legtökéletesebb sminkkel is módo­sítja. A maszk segítségével éri el a kifejezés a legnagyobb intenzitást, miközben ugyanakkor énünk eltűnésének benyomá­sát kelti. A maszk egyszerre fejezi ki az élet és a halál maxi­mumát, mart egyidejűleg nyit ablakot a láthatóra és a lát­hatatlanra, a látszólagosra és az abszolútra. A maszk tul­­röpit az ember mélységein, ezzel eljut az ösztönök újra- 72 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom