Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

I. Hogyan jön létre bennünk a színház?

zalai mámorában diadalai táncot jár körülötte, akárcsak a primitív néptörzsek győztes harcosai.

Ugyanaz a kutya öt perc múlva hozzád sompolyog s megjátssza a szenvedés komédiáját, mert tüske ment a talpába; vagy ha meglát egy nehéz csomaggal a kezedben, a közömböst játssza meg.

Játékból, kedvtelésből elképzelt valóságot helyezni a jelen valósága fölé: ez közös szellemi magatartása minden élőlénynek; embernek is, állatnak is.

Honnan ered ez? Talán abból a vágyból, hogy győzelmesen éljünk át egy képzelt történetet, amelyben, ha igaz lenne, kétségtelenül erőtlennek bizonyulnánk. A "nem igaz"zal szemben gátlástalanul bátrak vagyunk. Kellemes dolog félelmet érezni, amikor a félelmet keltő ok valójában nem létezik. Olyan érzés ez,amelyet valóságos félelem esetében nem élvezhetünk. Amikor igazán félünk, nincs rá időnk, hogy gyönyörűséggel ébredjünk rá a félelem tudatára.

A "színjátéknak" ez a vágya talán abból az óhajból ered, hogy tudatosítsuk magunkban a való életet és nagy kérdéseit,miközben mesterségesen ujjáteremtjük. Ebben a teremtett, de "kendőzött", "átszűrt" életben az ember feje sokkal tisztább. Sokkal világosabban látja, hogy ilyen vagy olyan esetben milyen magatartást válasszon. A válaszadás sürgőssége nem homályositja el Ítélőképességét; hozzáedződhet az élethez. A virtuális erő iskolája ez, amely segítségünkre lehet a valóságos erőtlenségben. Iskolája ez az "energiá"-nak is;forrásánál az ember újra "feltölti magát".

Elismert tény, hogy kettős lények vagyunk, de ha többszörösekké válnánk, akkor sem kellene különösebben csodálkoznunk rajta. "Az emberben oly sok ember lakik!" Mégis, ha természettől fogva úgy vagyunk is alkotva, hogy magunkban a személyiségek egész sorát hordjuk, a két "főszemély”, amely szüntelenül zaklat bennünket, arra a megállapításra indít, hogy kettős lények vagyunk.

12