Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

IV. Jegyzetek munka közben

különös világában Joseph K., Baptiste és Mesa olyanok, mint saját személyem bolygó-lényei. Valóságosan élnek és benépesítik magányomat* Nem hiszem, hogy a nézők tisztában lennének vele, mi­lyen mértékben kerülünk közel bizonyos szinpadi alakokhoz. Hogy eljátszhassuk őket, olyan akaraterővel kell feléjük közeledni, olyan egész lényünket felajzó feszültséggel igyekszünk beléjük költözni, hogy önmagunkba visszatérve szinte elkerülhetetlenül marad rajtunk valamiféle bőrréteg, ami őróluk tapadt ránk. Úgy szeretjük meg őket, amilyen mértékben megkinoz­­nak, hogy magunkra ölthessük lényüket. És ahogyan lehetetlenség nem szeretni kollégáinkat, akikkel játszunk, akikkel osztozunk lámpalázban, izgalom­ban, aggodalmakban, akikkel megosztjuk még a kényelmetlen­ségeket is, a betegségeket, a bosszúságokat, a verejtéket, a memória-kihagyásokat, a fáradtságot, a könnyeket stb... Ugyanúgy lehetetlen megmenekülni attól a groteszk illúzió­tól, hogy a végén ne higyjünk bizonyos általunk életre kel­tett alakok valóságos életében és hogy - akár a szerelem­ben - bizonyos fokig ne gondoljuk magunkat e valóságos élet birtokosainak. A szinházi világban csak azok tudnak tartósan ellen­állni, akik ugyan fölajánlkoznak, de nem. adják oda magukat! Akik teljesen odaadják magukat, azoknak belsejét egy szörny mardossa: ez a sok keserűség, csalódás, szerelmi bánat, a gyötrő hitszegések eredménye.Ez azonban nem tarthat sokáig. Nevetségessé válnának, mint Alceste. Eszembe jutnak itt Copeau felháborodott kitörései, Dullin utálkozása, Jouvet beteges sértődései. Hogy mindezt kivédhessük, az egyetlen megoldás: fö­lülemelkedni, mint Hamlet. "That is the question." És ezzel próbálkozom én, a lehető legjobb akarattal.- 107 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom