Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)
I A soron következő tizenöt oldal Barrault tulajdonképpeni ars poeticája, hitvallása mesterségéről. Megértjük belőle, miért volt meg benne minden adottság, hogy nagy művésszé váljék; és megértjük eltévelyedésének okait is. Jean-Louis Barrault számára nem léha játék a színház. Halálosan komolyan veszi, az élet, az emberi lélek egyik örök és elpusztithatatlan sajátosságát látja benne. A művész, a színművész tehát az ő számára nem egy kiválasztott, a többi embertől elhatárolt elit tagja, hanem a közös emberi sorsot fokozott intenzitással átélő lény; egy a sok közül. A szinház lényegénél fogva a jelenvalóság, a mozgás, a ritmus művészete; a szinház nem elsődlegesen irodalmi műfaj, hanem komplex, számos elemből összetett művészet; a szinház nem másolhatja mechanikusan a valóságot, hanem mafasabb szinten ujjáteremti azt. Csupa alapvetően helyes. Italunk is vallott gondolat, még hozzá megkapó, színes, ihletett tolmácsolásban. De ezek a gondolatok, ha szabad igy mondanunk, mazsolák; különálló színfoltok egy átfogó kontextusban, egy elhibázott általános koncepcióban. Mert ebben a tizenöt oldalban süritve találkozunk a harmadik útra menekülő értelmiség ideológiájával. "A szinház művészete tehát már az ember földi megjelenése óta mindig valamiféle védekező magatartást jelentett - vallja Barrault - védekezést a szorongás betegsége ellen." A szorongás az ő értelmezésében elsősorban biológiaira félelem az elmúlástól, a megfoghatatlan jelentől; ezért az ember beszél, zajt csap, politizál, vitázik, verekszik, hogy önnön figyelmét elterelje; és ezért, mindenekelőtt, színházat játszik. Ezen belül is par excellence a menekülés művészete a komédia, amelyben az ember elhatározott szándékkal feledkezik meg a valóságról. És e tételek örök érvényének alátámasztására megjelenik a spengiéri körforgás-elmélet, itt a szinház állandó ciklusos fejlődésére alkalmazva. A ciklus elemzésében önmagában van néhány helyes meglátás, elsősorban "ellenzéki" és "b illeszkedő" színház antitézisének kiemelésében; csakhogy épp a lényeg; a fejlődés spirális jellege, a már ismert vonásoknxx egyre magasabb fokon való jelentkezése reked túl Barrault látókörén.- 9 -
