Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Etűdök, és újra csak etűdök

tettük meg, amely aztán később a cselekmény és az alakok soha nem sejtett gazdagítását és differenciálását tette le­hetővé. Minden előetüd fényforrássá vált, amely a darabban mindig uj elágazásokat világitott meg és tett számunkra érthetővé. Kezdetben a darab csak tájékoztató vázlatot je­lentett, amelybe csupán a szerepek fő pontjai és fő össze­kötő vonalai voltak bejelölve. E vázlat nyomán léptünk a szűz talajra. Etűdök révén felkutattuk a jellemek egyes sa­játosságait, beléjük hatoltunk és kitapogattuk határaikat. Ezzel az uj tudással azután most kiegészíthettük és kitölt­­hettük a tájékoztató vázlatot, azaz a darabot." - Eddig a beszámoló. Itt azt vethetnék ellen, hogy a közjáték a drámairás korai terméke és mint ilyen, eljárásunkat csak azért iga­zolja, mert a költő itt a szinész és a rendező fantáziájá­nak nagy teret enged, sőt kifejezetten felszólítja őket a szűkös szöveganyag hus-vér élettel való felruházására;vi­szont az érettebb dráma, már Shakespeare is, de különösen aztán a modernek, köztük Ibsen és Hauptmann, nagyon szi­lárdan körülhatárolt feladatokat tűznek a szinész elé ;el­mondhatnánk ,hogy Cervantes közjátéka bizonyos mértékig fél­kész termék, amely megengedi, sőt követeli is, a színészi kiegészítést,mig a magasabb fejlődési fokon álló drámairás­­nál kész termékről van szó, amely nem tűr hozzátoldást. Ez­zel szemben mi azt állitjuk, hogy minél fejlettebb a dráma, annál magasabb követelményeket kell támasztani az értelmi előkészítő munkával szemben, és a szerepek lelki mélysége­inek kipuhatolását annál alaposabban kell végezni. E téren nem vonható semmiféle határ a szinész, az együttes és a rendező egyéni alkotó közreműködése elé. Elkövetkező munká­ink bizonyitékokat szolgáltatnak majd ehhez a megállapítás­hoz.- 89 -i

Next

/
Oldalképek
Tartalom