Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
Rabelinnel való ismételt találkozásai során
gyón Jó hasznosat vette Mesterségében, sert nyomorék voltam; és mivel sohasem kaptam eleget enni, Így kiilsSm kiéhezett és szánalomraméltó volt. H&zról-házra jártunk, ő pásztorhegedüjén játszott, én pedig koldultam. Később, sálkor megtanultam hegedülni, megfordult a helyzet - és akkor még rosszabbul ment a sorom. Az emberek csak Bábelimnek, azaz pásztorhegedüsnek1^ neveztek. így, ha későn is, mégis csak névhez jutottam. Ui ketten, a vak meg én, városszerte ismert pár voltunk. Noha akkoriban több koldusa volt a városnak, mint köve, mégis egész jól kerestünk. De ennek ellenére gyakran kellett éhesen lefeküdnöm, mert az öreg nagyon fukar volt. Amikor harmincéves lettem, meghalt a vak, és azt hittem, gazdag örökséghez jutok; de ő mindenét annak a páternek a rendjére hagyta, aki feladta neki az utolsó kenetet. Nekem csak a pásztorhegedü jutott. Azt szerettem legjobban a világon. Most hát egyedül maradtam vele. Eleinte egészen jól ment sorom, amíg a többi koldus meg nem irigyelte. Akkor megvertek, kifosztottak, gyaláztak , de nem hagytam legyűrni magam. Akkor meg az inkvteiclóval fenyegettek, zsldókölyöknek, mórfajzatnak neveztek. Most már persze égett a föld a talpam alatt Sevillában, és szívesen elhagytam volna a várost, ha utitársakat találtam volna; mert az országutak eléggé bizonytalanok voltak, és ha veszteni való pénzem nem is volt,de az életemet és a hegedűmet mégiscsak féltettem. Ebben a nehéz időben találkoztam este egy fészerben Chanfallával és Chirinosszal. üj mutatványukhoz szükségük volt zenészre. Eelajánlkoztam és Chirinos gyűlölködő tiltakozása ellenére Ch&nfalla felfogadott. Azt hittem, meg vagyok mentve, mert Chanfalla részesedést Ígért a közös zsákmányból -, de hiszen tudod már, mi lett aztán velem...’ X//l Rabéi = háromhuru pásztorhegedü /spanyol/ - /A ford./- 72 -