Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A rögtönzésről

A RÖGTÖNZÉSRŐL... Hol is ■tartott a mi első diákcsoportunk, amikor hoz­záláttunk a szindarahkereséshez? Itt szeretném rögtön átad­ni a szót fiatal munkatársaimnak: "Kérjük, ne zavarjanak - játszunk!" "Ez a felirat áll próbatermünk ajtaján. Játszunk - micsoda tarka, sokrétű világ rejtőzik e szerény szó mögött! Mennyit ’gyűlöltek* és ’szerettek’ már a mi kis színpadunkon, micsoda emberi érzéseket éltek már itt át, mennyi dus átváltozást varázsolt ide a színészi fantázia, ebbe a sivár szobába! A fantázia, a színésznek e lényeges adottsága, itt dolgozza fel a külvilág hétköznapi ingereit, itt, a mi kis színpadunkon éljük át és ábrázoljuk azokat a problémákat, amelyekkel az életben találkoztunk. Százszámra játszottunk és bíráltunk itt helyzetgyakorlatokat, azaz ál­talunk kigondolt gyakorló jeleneteket. A helyzetgyakorlatok fontos szerepet töltenek be szí­nészi és emberi fejlődésünkben. De vajon hogyan jutottunk el addig, hogy eljátszhassuk őket? Hát nem egyéb, nagyobb tervekkel jöttünk ide valamennyien? Színészek akartunk len­ni, szerepeket játszani, nagy szerepeket alakítani, most pedig már egy év óta mást sem játszottunk, mint helyzetgya­korlatokat, folyton csak helyzetgyakorlatokat. Amikor még ’újoncokként* először léptünk be ebbe a kis kopár, fehérfalu próbahelyiségbe, hogy felvételi vizs­gát tegyünk, mindnyájan elmondtunk egy monológot vagy egy olyan szerep dialógusrészletét, amelyet valamikor színház­ban láttunk, és némelyikünkben talán éppen ez a szerep kel­tette fel a vágyat a színészet iránt. Érezni véltük magunk­- 3 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom