Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
Realizmus? Valami dereng... (Bogdan Korzeniewsky)
tal megújított ibsenizmusban stb. stb. A példákat lehet szaporítani, de ez nem vezet messzire. Avantgarde cimen felfedezni egy csomó epigont - ez rosszízű, keserű tréfa, nem több: az ember régi ösvényeken járva nem fedez fel uj utakat, s az uj realizmust sem fedezhetjük fel a régi szólamait ismételgetve. Hogy az emberiség története ismétlődik, az egyike a legis mértebb és legközönségesebb hazugságoknak. Az igazság az, hogy az ember újra és újra előveszi a meg nem oldott problémákat és ezt mindenkor másként teszi, a korszaknak megfelelően. Igy veszi elő manapság a realizmus problémáját is, amely probléma régi, szinte örökkévaló és még mindig nagyon távol van a végleges megoldástól. A realizmus szót itt igen tág értelemben használjuk, sokkal rugalmasabban, mint a XIX. században. Immár nem egy meghatározott stílusban kell látnunk, hanem sokkal inkább a művészetnek a világgal szembeni magatartásában. Miután a többi definícióban csalódtunk, talán ez kivezető utat mutat: a legegyszerűbb és nem korlátozódik a realitás és a realizmus egybehangzására. A realizmus igy - anélkül, hogy alávetné magát egyetlen előre lerögzített kifejezési formának - megnyilatkozása a művész valóság iránti érdeklődésének, annak leszögezése - a műalkotás révén -, hogy a világ méltó a figyelmünkre. Szándékosan kerülöm annak ismételgetését,hogy a világ nem vált ki unalmat, mert az unalom - mint ezt Beckett izgalmas müve is bizonyitja - a költői és művészi emóció forrásává válhat. A történeti értelmezések súlyától megszabadulva a realizmus a művésznek a világ iránti kiváncsiságát jelezheti - azt a törekvését, hogy titkainak egy részébe behatoljon és hogy az igy megközelitett igazságot átadja másoknak, mégpedig egy megfelelő nyelvezeten át, amelyben a metafora fontosabb, mint a matematikai formulák. A "realizmus" sző ilyen szabad értelmezése alapján megkockáztathatjuk azt a megfigyelésünket, hogy a kortárs művészetben egyre gyakrabban jelentkezik az érdeklődés az iránt a valóság iránt, amely valóban megismerhető és megmutatható, azaz bizonyos mértékben kormányozható is. Az elmúlt világkatasztrófa által előidézett nagy félelem korszaka lassan letünőben van. Ez a tragédia és ez a rémület egyes emberekben, akik a civilizáció bizonyos elképzelésében nevelkedtek, a teljes tehetetlenség érzését kelthette. Következménye a valóság visszautasítása volt; megtagadása mindannak, amit a civilizált ember mint értéket tanult meg becsülni. Ha a valóság ilyen - gondolta a művész -, teremtsünk olyan művészetet, amely ettől teljesen szabad és kizárólag az emberi akaratnak alárendelt. Néhány év kellett annak a káros meggyőződésnek a felszámolására, amely az emberiség történetét kiengesztelhetetlen szörnyűségek láncolatának látta; néhány év kellett, hogy mást is belélegezhessünk, mint a krematóriumok kemencéinek fíistjót, hogy más felfedezéseket is tekintetbe vegyünk, mint a mérgező gázokét, más látványokat is végig tudjunk nézni, mint azokét a vadállatokét, akik asszonyokat és gyermekeket korbácsolnak a haláltáborokban. Az emberiség a "bün" szót a vád és az Ítélet értelmében használja. Ez olyan tény, amely /
