Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

lásán át a nézők kellemetlennek vagy nevetségesnek találják mindazt, ami elrugaszkodik bizonyos gondolati, jellem- és magatartásbeli harmóniától, elitéljenek minden olyan hibát, túlzást, tévedést, amely túlhaladja a becsületes emberről alkotott adott elképzelést.

Mindez teljesen világos. Ezért világos Moli|re elsöprő erejű komikuma is; és ezért oly csalhatatlan a mechanizmus, amely mozgatja.

Mikor ezeket a sommásan jelzett kereteket valamilyen negativ filozófia megtöri; mikor az ember természetes hajlamai felül akarnak kerekedni mindennemű belső diszciplínán; mikor a házasság és az apai tekintély kötelékei úgy meglazultak, hogy a család bomlásnak indul; mikor a szerelem testi vággyá zsugorodik és a becsületből gúnyt űznek; mikor a társadalom rendje összezilálódik és mindennemű hit érvényét veszti; mikor magát a személyiséget vonják kétéégbe, olyannyira, hogy végül már csak zavaros irányzatok oldott kévéje lesz; mikor az ember, ahelyett, hogy önmagán felülemelkedve építené magát, már csak önmagát akarja megismerni vagy inkább önmagát keresi és eltévelyedett értelmével csak fokozza a természet káoszát; mikor már semmiféle ellenállásba nem ütközik és jelszava a "mindent szabad" lesz; egyszóval amikor megszűnik az erkölcs - akkor nincs többé sem komédia, sem tragédia.

Ilyenkor nem marad más, csak céltalan kutatás, értelmetlen kíváncsiság, szükségtelen felfedezések, leltározás, elemzés, leírás, képek és benyomások.

A tragédiának nincs szüksége megoldásra, hisz odáig sem jut el,hogy kialakuljon. A vígjáték helyzetrajzra, tablókra,csevegésre zsugorodik. A dráma csendes folyóvá válik, az ár-apály szenvedélyes váltakozása nélkül; beszéddé,amely nem torkollik végső döntésbe, azzal az ürüggyel, hogy végső döntések az életben sincsenek.- 64 -