Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

A S2INKRITIKÁRÓL ÉS EGT KRITIKUSRÓL

Hát Igen, "hálátlan és kemény munka” nap mint nap számot adni színházaink terméséről. Kemény, egyhangú és veszélyes munka. Elhisszük, hogy a végén belecsorbul az Írói tehetség, belekopik az egyenes szellem tisztessége... Először is rá kell mutatni, milyen környezetben, milyen hatások pergőtüzében szedi össze benyomásait, készíti elő Ítéletét a színikritikus. Le kellene festeni nézőtereinket, ahol, az általános léhaság közepette senki nem tudja kivonni magát a csevegés vonzása alól, hogy kuckójába húzódva élvezze a helyes gondolkodás, az igazmondás gyönyörét. Itt, ebben a lehető legmesterkéltebb légkörben minden oldalról súrolják, lekötik, támadják, keresztezik a figyelmet, az őszinte érzelmeket, az uj és még bizonytalan gondolatokat; nem csoda, hogy a végén a figyelem elernyed, az érzelem elváltozik, a gondolkodás pedig eltorzul és megromlik.

Nézetem szerint van itt azonban valami más is, és ez rontja meg elsősorban legtehetségesebb sziniicritlkusainkat is: az a tény, hogy állandóan a középszerűséggel kénytelenek foglalkozni. És végül aztán, inkább fáradtságból, mint kedélyes elnézésből, megbékélnek vele. No meg aztán szeméremből is; azt hiszik, ha az ember mást szid, egy kicsit mindig önmagát dicséri. Végül pedig a megalkuvásba némi malicia is vegyül, bizonysága annak, hogy őket nem lehet lóvá tenni: valóban, nem lenne-e nevetséges dolog lényegbevágó kérdéseket feszegetni többnyire teljesen éretlen alkotások kapcsán és olyan színben feltűnni, mintha komolyéul vennék a- 15 -