Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

Az Arisztotelészi dramaturgia és a drámaírás

fogjunk a megformálás merész vállalkozásába. De a művész nem éri be a csak részben sikerült vagy részben éppen roszszul sikerült alkotással. Elkezdődik tehát a munka uj szakasza. A költő saját alkotói tapasztalatából kiindulva felismeri a művészet törvényeinek szükséges voltát. És most, de valóban csak most segíthet neki a dramaturgia. Arisztotelész vagy Lessing megérteti vele az önállóan felderített tapasztalatokat. Megérti, hogy a hiányérzet saját müvével szemben tulajdonképpen abból az elégedetlenségből fakad, hogy bár akaratlanul, megsértett bizonyos művészeti törvényeket. Azt azonban, hogy ezek a törvények szükségszernek, a költőnek előbb saját magának kellett felismernie.Egyetlen elméleti tanulmány sem pótolja ennek a tapasztalatnak a termékenységét, mert csak ez esetben nem tekinti többé a törvényeket merev előírásoknak, hanem felismeri, hogy alkalmazásuk előfeltétele a műalkotás életképességének. Így válik a dramaturgia a drámairó segítőtársává az alkotás további folyamatában. De a dramaturgia nem ajándékoz meg senkit ember- és világábrázoló képességgel, nem segíti a költőt azokhoz a feltételekhez, amelyekkel a természet adományaként már eleve rendelkeznie kell, és nem is pótolja ezeket a képességeket. Bizonyíték erre minden teohnikailag ügyes, de költőileg élettelen szokvány-szindarab. A dramaturgia nem teremthet drámaírót. De hozzásegítheti a drámaírót, hogy mindinkább ura is legyen művészetének, magasabb szintre emelheti a drámát. Ez a feladata. Hogy világosan lássuk ezt a feladatot,az első kérdést igy kell feltennünk: miben különbözik a dráma a többi költői műfajtól, melyek a dráma sajátos hatásai, és milyen eszközökkel éri el ezt a hatást?- 6 -