Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A katharzis
jelentést tette, hogy véleménye szerint Shakespeare teljesen megegyezik Arisztotelésszel." Ezzel a művészet elhatároló funkcióját érintjük: a művészi megformálás legyőzi és termékennyé teszi a gonoszt. A gonosznak a jót kell szolgálnia. A művészet kényszeríti a gonosz erejét, hogy részt vegyen annak a jónak felépítésében, amelyet nem akar. "A színház illúziója - Így fejezte ezt ki Maxim Vallentin - az eszköz számunkra ahhoz, hogy az illúziókat az életben szétromboljuk." "A katharzis a tragikus cselekmény szükségszerű okokozati láncolatának megértése; felismerése annak a véteknek, amely a hőst szenvedésbe és szerencsétlenségbe sodorta. És a hős iránt ugyanakkor mégis megőrizzük teljes együttérzésünket, mert emberi rokonságot érzünk vele." /Stahr./ Ebből fakad a felismerés, amely bennünk önállóan és aikotóan életre kel és segítségével megértjük az élet törvényeit, a törvényeket, amelyek "a valódi világban nem mindig", de "az igazi tragédiairó által ábrázolt világban mindig felismerhetők." És ilyen felismerésekkel gazdagodva állunk most már saját életünk és saját korunk feladatai előtt. "A színjátéknak már régen vége van" - Így kezdődik Hedwig Diestel egyik verse: "A színjátéknak már oly régen vége, A színfalak még ittmaradtak állva? Csak állsz és bámulsz, kezed remeg félve, Bár jól tudod, mi történt félórája. S bár kialudt a lámpa csalfa fénye, A dráma zeng tovább - csak éppen nem itt már. A szivedben éled fel cselekménye És minden képe rezgő hurt talál... És hogy mi lesz a vége, már csak rajtad áll."- 65 -I J
