Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A katharzis

Ha a tragikus megrázkódtatás a názóben pozitív ismereterőt ébreszt, akkor a dráma elérte sajátos célját: a katharzist, a cselekmény átélése által felkeltett félelem- és szánalomérzet megtisztulását és megtisztítását, és ezeket az érzéseket csak a drámai dráma tudja felkelteni, nem pedig az erkölcsprédikáló, oktató, jutalmazó és büntető dráma, amelyet Schiller Így gúnyol ki:

"A költő a vendéglős ás a befejező aktus a számla. Ha a bUn kihányta magát, asztalhoz ül az erény."

Platón azt követelte: a dráma "figyelmeztető példákkal javítson". Arisztotelész ezzel szemben megmutatja, hogy a Platón álcái elitéit gyönyörérzet /hédoné/, amelyet a tragikus műalkotások felett érzünk - a felkeltett érzések katharzisa következtében - mértéket teremt erkölcsi és haladó értékek számára. Ez a gyönyörérzet azáltal keletkezik, hogy a néző részt vesz az élet törvényeinek felderítésében, és a rend megismerése megnyugvást kelt benne. A hős megfizet az élet törvényeivel való szembeszegüléséért, de a néző - mint már mondottuk - túléli a hőst, és Így rendelkezik azzal az eséllyel, hogy saját életében helyesebben és jobban cselekedjék. Ez az, amit Arisztotelész a tragédia "müvének" /ergon/, teljesítményének nevez; ez a drámának az életre gyakorolt tartós hatása.

A komédia az emberi érzés más területéhez szól, de az eredmény - hogy életünket meg kell változtatni, vagy hogy törekvéseink igazolást nyernek és megerősödnek - ugyanaz marad, akár a fájdalom, akár a nevetés könnyeit töröltük is le.

Most már csak azt kell hozzáfűznünk hogy a gyönyörérzet, a megnyugvás a tragédia minden félelmetes eseménye mellett is azért lehetséges, mert az utánzó művészet a félelmetesnek éppen csak a "látszatát" kelti. A fájdalmas be- 62 -