Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A félelem és a részvét felkeltéséhez vezető utak

"Ha azonban a pusztító szenvedélyek olyan viszonyok között törnek ki, amelyeknek lényege a szeretet, ha tehát egyik fivér a másikat, vagy fiú az apát, vagy anya a fiát, vagy fiú az anyját öli meg vagy szándékozik megölni, vagy valami más effélét cselekszik," ez tragikus, "ilyen témát keli a költőnek keresnie".

Ez a megállapítás semmiképpen nem jelenti a tragikus konfliktusoknak családi témára való leszűkítését. Ellenkezőleg.

A kereszténység óta elterjedt humanista érzés számára Arisztotelész e régi tétele kiszélesedett, jelentőséget nyert. Az emberek egymás közötti viszonyát tekintve, általában a szeretetnek kellene az emberi közösséget eltöltenie. Ez az erkölcsi állapot azonban mind a mai napig nem valósulhatott meg, mert mostanáig hiányoztak hozzá a társadalmi előfeltételek. Csak a szocialista évszázad tudja megteremteni azokat a feltételeket, amelyek között ez az erkölcsi állapot kötelező, magától értetődő törvény lesz. És csak akkor tud majd a dráma az általános emberszeretet törvényéből kiindulni.

Nekünk is ma még az Arisztotelész által felismert emberi kapcsolatokat kell mértékül és alapértékül vennünk. Az általános emberszeretet azonban, amelyre törekszünk, nem érhető el ezeknek az értékeknek a feladásával /tragikus konfliktus nélkül/, mert benne azok is bennfoglaltatnak. Tragikus az ellenkezője is: amikor tudniillik az eddig általánosan elismert kapcsolatok kedvéért az egy napon majd uralomra kerülő törvényt megsértik.

A fejlődés már megmutatta, hogy az eddigi mértékeknek ás értékeknek, valamint a jövőbeli etikai célkitűzéseknek feladása erkölcsi káoszhoz vezet. Ezen az utón járt a 19. századnak és a 20. század elejének polgári drámája. A család felbomlása ebben a korban híven tükröződik Strindberg házassági drámáiban, Hauptmann Béketlnnepében1/. majd az

Das Priedenfest, 1890. /fordító/- 58 -