Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A paideia

Iámban. A görög gondolkodás szerint a tökéletes ember demokratikus eszménye egy hasonló közösségben: politikai cél - amelynek persze ritkán volt meg a politikai realitása.

Az etikumnak a politikummal, az egyénnek a társadalommal való ez az összekapcsolása az ókor humanista öröksége, amely mint az emberiség elé állított követelmény, érvényben maradt.

Platón a müvészet-keltette szánalmat elítélendőnek tüntette fel. Ellentmondott ez a magasztosról alkotott eszményének. Arisztotelész ezzel szemben a szánalom-érzetet az erkölcsi hatás eszközének tartotta, hozzáfűzve még egy fogalmat, a félelmetest: azt a szenvedést, amely a nézőből "félelmet" vált ki.

A színház hatalmában áll, hogy megrendítse közönségét. Ez teszi lehetővé, sőt kötelezővé, hogy a költő megtisztító erkölcsnevelő hatást gyakoroljon az emberekre. Arisztotelész megállapítja erről, hogy különleges drámai hatás, amelyet a drámai cselekmény elindulása pillanatától fogva a nézőre közvetlenül gyakorol.Arisztotelész azt vizsgálja Poétikájában, milyen módon keletkezik ez a hatás, amely egyben a dráma lényegi célja, és amelyet k a t - harzisnak nevez.

A katharzis fogalmát, amint Stahr Írja, már Arisztotelész előtt is használták a legkülönfélébb területeken. Az orvostudományban ez a szó kóros anyagok kiválását jelenti a testből valamely orvosság hatására, a filozófiában az "erkölcsi megtisztulás"-nak, az ember jobbá-válásának fogalmává válik, A Politika cimü értekezésében Arisztotelész ezt a hatást a zenének is odaítéli, amely mélyebb lelki rétegeket mozgat meg. A drámában, katharzlson a nézőben keletkezett félelem és szánalom érzetek megtisztítását és megtisztulá. sát érti - a drámai élmény megvilágosodását a nézőben, aki ebből az élményből ismereterőt merit.

így válik a katharzis a paidaia eszközévé. A művészet segíti az ember emberségének kibontakozását. Uivel közvet28 -