Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
Platón támadása a dráma ellen
bele, hanem valóságos kéjjel veti alá magát a szenvedésnek, mert földi bukása égi győ-elmet jelent -, ott hiányzik minden drámai feszültség. Ez mindazokra a hősökre vonatkozik, akiknek a halál nem jelent többet, "mintha egy pohár vizet Innának ki". Hiányzik az ellentmondás feszültsége, hiszen a nemes férfiú ellenfelei csakúgy, mint maga a nemes férfiú - bár különbőzé okokból - ugyanazt akarják. Az ellenfelek a hős halálát mint az "eszme? pusztulását kívánják, a hős pedig mint az eszme gyózelmét. Ebből nem keletkezik összeütközés, hanem csak áldozati cselekedet. Továbbá: habár a néző "épül" az áldozat élményéből, de nem rendül meg drámai értelemben, mert vagy a hasonló vég elérhetetlensége tudatosul benne, vagy pedig a földi fáradozás reménytelensége. Hiszen az élet legjobb esetben mártírhalállal végződik, és csak a tulvilági jutalomban találja meg értelme beteljesülését.! drámai műfaj lehetőségei azonban másutt keresendők, amint azt majd meglátjuk, ha a drámai hatás lényegét saját törvényei alapján vizsgáljuk. Platón természetesen a komédiát is visszautasítja. Véleménye szerint az á "gunyolódásl kedvet és a felfuvalkodottságot" fokozza. Azt a nagy társadalombirálő jelentőséget, amely a tragédia mellett mindenekelőtt a komédia sajátja és amelyet Arisztophanész óta a komédia igazol is, teljesen figyelmen kívül hagyja. Pedig ez a jelleg már a komédia első jelentkezési formáiban is nagyon világosan megmutatkozik. A komédia minden országban az ősrégi gúnyolódó és a dorgáló játékokból nőtt lel /igazságszolgáltató-jelenetek és mókás büntetések, amelyek még Hans Saohsnál is megtalálhatók/, ahol az álarcok szabadsága a bírálat szabadságát jelentette, az emberi közösségen belül előforduló magatartás felett. Platón megvonja a komédiától a vérbő és vidám élet jogát, mert csak az erkölcsös nevelő-vígjátékot engedélyezi, amely "erkölcsi szándékkal, figyelmeztetően és oktatóan 19
