Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)
A művészet lényege: mimézis
De Tájon alkotható-e Ilyen dráma? Igazi dráma nem, mert az Ilyen miiben nem emberek, jellemek /akiket a "valóság" utánzása alapján mintáztak/ cselekszenek, hanem absztrakt alakok,eszmék megfelelői.Az ilyen dramaturgiának az expresszionizmus bizonyos "játékai" felelnének meg,amelyeknek szereplői nem egyéniségek, hanem "figurák", számok, helyzetek ás hivatások megszemélyesítői voltak, ahogyan ezt a középkori misztériumjátékokban /Jedermann/ és a barokk allegóriákban is megtaláljuk. Ilyenkor mindig újra bebizonyosodott, hogy az ilyenfajta játékok, külső megjelenésük egyre emelkedő varázsa ellenére is /amire szükségképpen csábítottak, éppen mert "drámailag" elégtelenek voltak/, élettelenek és éppen ezért terméketlenek. A drámának, követeli Platón, az ó "ideális államában" az legyen a feladata, hogy az erkölosi eszményt hirdesse. A realista1' dráma e zzel szemben nem hirdeti epeméit, hanem az igaz valóságot ábrázolja, élményt nyújt a nézőnek és az élményen keresztül ismereteket ébreszt, amelyek aztán visszahatnak az életre. A realista dráma megbízik a szellemi ingerekre reagáló és érzelmekre képes nézőben. A Platón utasításait követő dráma ezzel szemben rá akarja erőszakolni nézeteit. / A tudományos fogalmi meghatározás még gyakran egyenlőségjelet tesz a naturalizmus és realizmus közé. Utalunk itt a Német Sztanylszlavazklj-könyvre, amely többszörös különbséget tesz a két fogalom között a dramaturgiai gondolkodás számára. A naturalizmus stílusirányzat, amely elsősorban a 19. század végére jellemző, a realizmus olyan művészeti ábrázolás, amelynek világnézeti alapállása, hogy az élet valóságából és Igazságából indul ki és arra hat vissza. Egy hazug naturalista színdarab nem realista; egy szigorú formába öntött verses dráma világábrázolásában és világfelfogásában lehet "realista". A naturalista mü értéke tehát kizárólag az általa felvetett társadalmi problémák realista feldolgozásában rejlik, /szerző/- 15 -
