Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A színész teremtette színpadi alak teljessége
Az énekes a zeneszerző egyes hangjegyeinek megfelelően énekli a költő egyes szavait, nem rendeli őket alá az emberi átélés logikájának, a zeneszerző által megadott teljes zenei alaknak. Ki ne hallotta volna közülünk már különböző énekesek előadásában a Ne szidj engem, kedves cimü, meglehetősen elterjedt orosz népdalt? Az első részhez, az előadóművésznek szánt utasításképpen, a zeneszerző odaírta: "andantino", a másodikhoz: "á tempo". Az énekesnők legnagyobb része ennek az utasításnak megfelelően az első részt lanyhán, érzelem nélkül, unalomról panaszkodva, valóban lassan énekli. A szerelem csak bánatot és csüggedést hozott. De hirtelen az énekesnő az "à tempo"-hoz ér, hangja megélénkül, gyorsabbá válik, a hősnőt gyötri a bánat. Részleteiben minden mintha megegyezne a szavakkal és a zenével, egészében azonban minden hamis és semmi sem felel meg sem a zeneszerző, sem a költő elképzelésének. Batasev, a költő és Gyubjuk, a zeneszerző örökké élő képet festett arról, hogyan költözött be egy kislány szivébe az élet legnagyobb ereje, a szerelem. Gyönyörű érzés, boldogító és izgató, nincs benne semmi a csüggedésből, az apátiából és a nyárspolgári értelemben vett unalomból, megmagyarázhatatlan ez az érzés Nem tudom én, ml van vélem... Hogy elöntött... a bánat... Ezt az érzést a szöveg is, a zene is kifejezi. Az unalmat és a bánatot mind a költő,mind a zeneszerző a szó népi értelmében fogja fel, az ismeretlen, a szerelem izgató és egyben feleimet keltő érzésétől való félelemként értelmezi. Csak az egész zenei mű érzékeléséből,csak a szerelmes kislány élményének lényegéből kiindulva lehet megérezni,mit jelent az az "à tempo", hogy ebnen benne van mind az a szo- 23 -
