Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A játékkép

lános tempó-ritmusa nem más, mint az egyes szereplők egyéni tempó-ritmusának eredője.

Sztanyiszlavszkij mondotta: "A színész a darab átfogó cselekvésében éppúgy keresi a tempó-ritmus helyes elosztását, mint ahogyan a festő szeretné megtalálni a festményen a színek harmóniáját"*/.

Következésképpen minden jelenetnek megvan a maga jellegzetes tempó-ritmusa és ez az egyéni tempó-ritmusok gazdag sokoldalúságából tevődik össze. A rendező abban a pillanatban, amikor egy jelenetre vagy egy képre az összes szereplő számára kötelező tempó-ritmust akar rákényszeríteni, kontárrá válik.

Ebben az esetben a rendező gépiesen keresi a jelenet egységes tempó-ritmusát. Nem a sok egyéni, sokféle tempóritmus összeötvözésére törekszik, hanem minden színész számára egy mesterséges tempó-ritmus betartását Írja elő.Ilyen körülmények között például egy népi tömegjelenetben a szereplők nem érezhetik magukat meghatározott jellemű, eleven embereknek, nem érzik szükségét, hogy az eseményekkel eleven, egyéni kapcsolatba lépjenek. Sakkfigurákká válnak a rendező kezében. A szinész elveszti az alak igazságába vetett hitét és a tőle idegen rendezői feladatot teljesiti.

Az ilyen előregyártóit és mindenki számára egységesen kötelező tempó-ritmust Sztanyiszlavszkij "stilizált tempóritmusnak" nevezi.

"Amikor a színpadon egy ritmusban él és cselekszik egy csomó ember, valahogy úgy, ahogy a katonák a menetben vagy a táncosok a balettkarban, stilizált tempó-ritmus alakul ki. Ennek a lényege a csordaszerüség és a gépies betanultság.

x/ Sztanyiszlavszkij összes Müvei 3. kötet 167. oldal, /oroszul/- 91 -