Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A játékkép

dezöl aüvész*ta*Je - bogy úgy mondjuk - kézzelfogható gyümölcsei.

1 3átékkép egyszerűbb, kevésbé fejlett fogalmának meghatározására van még egy szaJckiíejezésünk is: "elhelyezés". Sónak a szónak a használata arra mutat, hogy egyesek a j&tákkáp-alkotás művészetét elválasztják a rendező egyébirányu tevékenységétől. Ez természetesen helytelen.Ez a felfogás azt a primitiv nézetet tükrözi, amely szerint a játékkép csupán a cselekvő személyek szinpadi elhelyezése a párbeszédeknek megfelelően, A kapkodás és az a törekvés, hogy a munkát a színészek helyüJkreállitásával kezdjük el, azt jelenti, hogy meg akarjuk formálni a tartalmat anélJcül, hogy előbb feltártuk volna.

A Déli csomópont cimü darab prológusában a cselekmény fejlődésének két fokozata két központi, egymással kapcsolatban álló fő játékképben jutott kifejezésre.

1. A Grófok-réve védelmezése, amikor harcosaink minden oszlop mögül, minden kő mögül lőnek az ellenségbe és

2. a támadás, vagyis amikor a támadók elfoglalják a Grófok-révét.

Mindkét játákképnek megvan a maga ritmusa, megvan a maga kompozíciója, megvan a maga művészi képe: "védelem" éa "támadás". Természetes, hogy ezeken a csomópontokon a darab cselekménye nem áll meg, hanem egyenes vonalban fejlődik tovább a befejezésig, az agresszorok szétzúzásáig. A játékkép a harc minden egyes fokozatának eszmei mondanivalójától és a művészi kifejezöerö hatásától függően az egész jelenet csúcspontjává, eszmei-művészi gyújtópontjává válik. A helyes és kifejező játékkép minden esetben a Jelenet alapgondolatára mutat.

A Mezei-szálláson /Vinnyikov: Széles mező/ ez a momentum az aratás eredményeinek összegezése. Az Izmail bevételében /Bahtyerjev és Razumovszkij: Szuvorev/ ilyen csúcspont az erődítmény megrohamozására való felhívás.- 77 -