Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

Tömegjelenet

A katonák egyes csoportjai, Szuvorov harcostársai, akik a színpad, különböző távolságra eső részeiből válaszoltak a hadvezérnek, kiemelték az éjszakai tábor hatalmas Méreteit. Széknek a katonacsoportoknak feleletei csak akkor csengtek hitelesen, ha szervesen következtek a szuvorovi beszédből. Ezeknek a feleleteknek ritmusa és hangsúlya abban rejlett, hogy helyesen értelmezték a szuvorovi gondolatokat, hogy látták az átélt eseményeknek és hadjáratbeli visszaemlékezéseknek azokat a képeit, amelyekről Szuvorov beszél.

Ebben a jelenetben két tényező volt, egyik a másikból következett:

1. a nagy hadvezér harcostársainak reagálása és

2. a harci feladat, Izmail megrohamozásának bejelentése.

Mint ahogyan Szuvorov alakitójának is látnia kell mindazt, amiről kérdezgeti katonáit, úgy az adott népi tömegjelenet résztvevőinek is fel kell éleszteniük képzelőerejüket és mindegyikük a maga módján rajzolja fel a Rlanyik folyó partján vivott harcot, annak egyes momentumait, részvételét ebben a harcban, bátor tettét, döntését, ha ilyen volt, a komikus eseteket, amelyeket később éveken keresztül felemlegetnek, az ellenség tömeges megfutamodását és végül a győzelem diadalordítását. A szereplők csak művészi képzelőerejük felélesztésével, saját képzeletük eleven ábrázolásával érhették el a szükséges izgalmat, a belső élet helyes ütemét és csak mindezek eredményeként érezhették jogot arra, hogy felkiáltsanak: "Megvertük a törököt!..." "A Rimnyik partján vagyunk!..." S igy feltárult az adott népi tömegjelenet résztvevőinek képzeletében minden egyes harci epizód.

Ilyen "belső monológok" segítségével tudtuk felszínre lökni azt a néhány eleven és érzésteli szót, amely a szövegben a katonák rendelkezésére állt. Szuvorov követése

no