Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

Tömegjelenet

A darab fináléjában Sztyepán, aki már átélte a gondolatok alkotói feszültségének minden kínját, álmatlan éjszakák után végre megalkotta a rozsdamentes acélt.

Megalkotta és... mélységes-méla álomba merült. A gyárban gyorsan elterjedt az örömhír a szovjet rozsdamentes acél felfedezéséről. Az emberek összefutnak a többi műhelyből és körülveszik az alvó főhőst,

A darab felépítésekor eszembe jutott az a sok "köralaku" jelenet, amelyeket a gyárban láttam, s amilyen oly ritkán fordul elő a színházban. Itt aztán szükségem volt erre.

Sztyepán az emberek körében ébred fel, s kezébe véve a próbaöntvényeket, rájuk néz, majd odalép szekrényéhez, előveszi a harmonikát és játszani kezd. így fejezte be Pagogyin hősének eposzát.

Sztyepán harmonikával lépett be e színdarabba és Így is lépett ki belőle, mint ugyanolyan harmonikáé legény.

Én és Orlov, aki Sztyepánt játszotta, úgy gondoltuk, hogy a darab keretein belül agy egész élet zajlott le. Sztyepán már nem az az ember, aki tegnap volt és a gyári kollektive is a felisaerhetetlenségig megváltozott. Itt nem lehet e dolgokat harmonikával megoldani.

A színészekkel együtt folytatott hosszas kutatások után & finálé egy másik "zenei kódában" teljesedett ki.

Sztyepán a mély álom után, amely olyan embereket fog el, akik álmatlan éjszakák sokaságát töltötték el, ránéz az acéllapokra, és képtelen rájönni,hogy ébren van-e már, vagy ez még mindig nehéz, öntudatlan álom? Forgatja a lapokat, nézegeti magát bennük akár a tükörben és észre sem veszi az embereket, akik befutnak a műhelybe. Mint ahogyan Sztyepán méregeti az aoélt és fél meggyőződni annak realitásáról, Ugyanúgy nézik a munkások Sztyepánt, akár valami rendkívül ritka fémet... Sztyepán a földre dobja az acéllemezeket és nevetése összeolvad a fém csendülésével és a felkacagó gyár nevetésével.- 51 -