Wolf, Friedrich: Az időszerű színházról - Korszerű színház 25. (Budapest, 1961)
Saját darabjaimhoz
homokokat egyéni becsvágy fUti. Ismerünk egy nagyobb példát is ehhez a problémához, hogy hol kell végződnie a drámairó számára a történelmi naturalizmusnak és hol kezdődik a történelmi igazság: Julius Caesar meggyilkolását, a római "demokrácia" alkonyát, illetve azt a módot, ahogyan Shakespeare ezt a sorsdöntő történelmi napot megformálta. Livius római történetíróval összehasonlitva Shakespeare római drámái teli vannak történelmi pontatlanságokkal. A legkiugróbb közöttük épp Caesar meggyilkolásának jelenete a Capitoliumon. "Történelmileg" Brutus egyáltalán nem is jelent meg a Capitoliumon, hanem odahaza várta be a dolgok kimenetelét: Shakespeare azonban, híven a dráma törvényeihez és a politikai helyzetben rejlő történelmi igazsághoz, ebben a zseniális jelenetben még egyszer szembeállította egymással Caesart és Brutust, a két ellentétes tábor nagy képviselőit. Egészen másképp módosította Goethe a pragmatikát a Götz von Berlichingenben: szabadsághőst csinált ebből a "nyomorúságos fickóból" - ahogy Marx Lassailé-lai*^ való vitájában nevezte. Götz alakján keresztül helyesen mutatott ugyan rá a "lovagi", a "fentről jövő" forradalomra, de Götz hatalmas korának igazi ábrázolásáig, a német parasztháború művészi megformálásáig nem jutott el. Az a két-három kis jelenet, amelyekben rabló és fosztogató parasztokat és cigányokat ábrázol, teljes egészében belül marad Luther stílusán és ideológiáján, amely szerint a lázadó parasztokkal banditákként és rablókként kell elbánni. Goethe a Götzben a történelmet egy lényeges pontján meghamisította - Shakespeare a Julius Caesarban sűrítette és a néző számára világossá tette. Laesalle a maga Franz von Sicklngenlében és ^ Ferdinand Lassalle /1825-1864/ német szociáldemokrata vezető, számos, később végzetessé váló opportunista tanítás az o nevéhez fűződik; Marx "porosz királyi szociálistának" nevezte. Az alábbiakban említett Franz von Slcklngen cimü történelmi drámáját 1859-ben irta.- 86 -