Wolf, Friedrich: Az időszerű színházról - Korszerű színház 25. (Budapest, 1961)

A színháztörténethez

báskodást a szülésnél a színház kollektívájának kell ellátnia: a rendezőnek, a díszlettervezőnek, a szinészegyüttesnek, a közönségnek. Csak ha e kollektiv teljesítmények együttműködése megvalósult - akkor hangzik fel az élő gyermek első kiáltása; csak akkor született meg a színjáték!

A drámai miinek ezt a lényegbeli sajátosságát már Lessing is hangsúlyozta, Hamburgi Dramaturgiája 80. fejezetében, a következő szavakkal:

"Mire való a drámai formával járó keserves munka? mire való színházat építeni, férfiakat és nőket álruhába öltöztetni, az egész várost egy helyre összegyűjteni? - ha müvemmel és ennek előadásával semmi mást nem akarok előidézni, mint néhány olyan indulatot,amelyet egy jó elbeszélés is többé-kevésbé kiválthatna kiből-kiből odahaza, a maga kuckójában."

íme, igy vall már csaknem kétszáz évvel ezelőtt is a drámai forma sajátos feladatáról és a színház társadalmi jelentőségéről egy olyan koronatanú, amilyen Lessing.

Még világosabb Schiller nyilatkozata,jólismert, 1784- es mannheimi előadásában;

"A színpad igazságszolgáltatása ott kezdődik, ahol a világi törvények köre véget ér. Mikor az emberi félelem megköti a hatóság kezét, a szinpad átveszi a pallost és a mérleget és a bűnöket iszonyú törvényszéke elé idézi!"

Itt Schillernél - a Haramiák, a Fieaco, az Ármány és szerelem költőjénél - a szinpad már politikai jellegű, magasabbrendü törvényszékké válik a zsarnokok "világi törvényeivel", a "hatósággal" szemben. íme a szinház, mint a nagy polgári forradalom viharmadara, amelynek átsuhogó szárnycsapásától a németek akkoriban tétlenül borzongtak meg.

és haladjunk tovább száz évvel: Bemard Shaw ezt Írja akkoriban, a Barátságos darabokhoz Írott előszavában, a mai szinház társadalmi funkciójáról:

11