Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

II. rész: Az új színház

denki, allyen kötelékek fűzik a közösséghez, s az egyéni élet gazdagodjék a nemzeti múlt, jelen és jövő valamennyi életével. Az ilyen egyéni tudat sokkal élénkebben serkenti majd az embert a cselekvésre. A lélek, amely az elmúlt századok fölé emelkedik, az eljövendő századok irányába száll. Ha erős lelkeket akarunk, tápláljuk őket az egész világ erejével.

Igen, az egész világéval - mert a nemzeté nem elegendő. Immár százhúsz éve, hogy a szabadlelkU Schiller így kiáltott fel: "Világpolgárként irok. Már korán elvesztettem hazámat, hogy az egész emberiséggel cseréljem f el. És immár csaknem száz év telt el azóta, hogy a fenségesen derült tekintetű Goethe igy szólt: "A nemzeti irodalomnak ma már nincs sok értelme; eljött a világirodalom kora, és ma mindenkinek azon kell lennie, hogy e kort siettesse."/56/ És hozzátette: "Ha nem tévedek, ebből a hatalmas mozgalomból a legnagyobb haszna a franciáknak lesz."

Ránk vár a feladat, hogy próféciáját valóra váltsuk! Tereljük vissza a franciákat a népi művészet egyik forrásához: nemzeti történelmükhöz. Óvakodjunk azonban attól, nogy a többi nép történelmi legendáit kirekesszük. Természetes, hogy a mi történelműnk közelebbről érint bennünket, és első kötelességünk, hogy hasznosítsuk az apáinktól ránkmaradt kincset. De kapjanak helyet színpadunkon valamennyi nemzet dicső tettei is. Mint ahogy Clootsot és Thomas Paine-t tagjaivá fogadta a konvent, mint ahogy Danton rendeletileg nevezte ki francia állampolgárrá Schillert, Klopstockot, Washingtont, Priestleyt, Benthamet, Pestalozzit, Kosciuekót - legyenek a világ hősei a mi hő/55/ 1783.

Goethe Eckermannhoz, 1827 Január 31-én.- 70 -