Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

II. rész: Az új színház

lelkiismereti apparátusával az áabigu^^ színpadára termett melodráma. Jóizlésü emberek önkéntelenül is csak mosolyogni tudnak a Hamlet végső mészárlása láttán és érzékenységüket, amennyire csak lehet, megkímélik attól, hogy végig kelljen nézniük: mint őrjöng tébolyultén Lear király és mint nyomja ki Cornwall Gloster szemét.

Irónia, megvetés vagy lelkesen fel-fellobbanó divathóbort, nem számit: ez volt a népi színház s ez ma is. Ez pedig a melodráma.

Persze igaz, hogy nagy távolság választja el Szophoklész és Shakespeare fenséges melodrámáit a mi iparosainkétól, akiknek nincs gondjuk másra, mint a bevételre. De ne törődjünk most ezzel a csőcselékkel, az irodalmárok legaljával, akik nem átallnak a szegényektől lopni; tanulmányozzuk magát a műfajt, amellyel rablógazdálkodásukat Űzik, tanulmányozzuk a maga legáltalánosabb és látszatra leginkább középszerű formájában; s felfedezhetjük, hogy jogosan arat sikert a nép körében.

M7égy két rokonszenves alakot; az egyik az áldozat, a másik szUz terület; vágy továbbá egy sötét alakot, hogy legyen, aki a komor bohózat végén póruljár; keverj hozzá néhány groteszk alakot, a mindennapi életből ellesett betéteket, apró napi politikai, vallási vagy társadalmi célzásokat; vágj bele vegyesen nevetést és könnyeket; fűszerezd meg egy könnyed, refrènes dallal. Oszd be öt felvonásra, rövid szünetekkel": ime a reoept.

Hát igen, ez bizony alkalmat ad az olcsó gúnyolódásra; de, ahogy Georges Jubin a melodrámáról Írott értelmes kis oikkében rámutat,gúnyolódás közben meglehet, hogy fel/^9/ Ambigu Párizs egyik legrégibb, eredeti formájában 1769-ben megnyílt színháza; először bábszínház volt, később a nagy melodrámák színhelye lett s mint ilyen, hírnevét főleg a nagy színésznek, íréderick Lemaitre-nek köszönhette. - /A ford./

Georges Jubin: 4 nápj színház és a melodráma. /Revue d’art dramqtiqi^e, 1897 november/- 63 -