Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

ami a természetben tagolatlan, végül magunk ia - elkerülhetetlenül - elfelejtettük a tagolt beszédet.

Immár a legegyszerűbb Indulatot sem tudjuk kifejezni. Össze tudunk szedni néhány szót, amelyet az ember bizonyos indulat hatására vagy használ, vagy nem; de magát az indulatot nem tudjuk megírni.

Tegyük fel, hogy a hősnőt el akarja hagyni az, akit szeret. Csupa kétségbeesés, de ugyanakkor tehetetlen is; csak a kezét tördeli, és fájdalmasan kérdi újra meg újra szerelmét, hogy csakugyan elmegy-e. Ha lelkiismeretes drámairó vagyok, fordíthatok némi figyelmet a lány érzelmeire. Megpróbálhatok irni egy sort, amelynek ritmusában ott bujkál az a bizonyos tehetetlenség, szavaiban a reménytelen bánat. Ez persze nehéz lesz; Írásban igazán megjeleníteni valamit sosem volt egyszerű, mindennapi feladat. Rághatom a ceruzám végét, kiikszelhetek jó néhány félresikerült kezdetet, küzködhetem, hogy olyan mondatot alkossak, amely azt mondja ki,hogy "elmégy?", de úgy mondja ki, hogy a bánat és a tehetetlenség is ott lappangjon a szavakban.

Azonban mégsem kell nagyon sokáig erőlködnöm. A jól bevált uj fogással gyorsan le lehet bonyolítani az alkotófolyamatot. Bármikor abbahagyhatom a szükségtelen,sőt természetellenes kínlódást és egyszerűen azt Írom le,ami mindig is a fejemben járt,

"Elraégy?"

Aztán merész lendülettel előrántom a zárójelet, és hozzáteszem;

"/Szánalmasan/ Elmégy?"

A munkát elvégeztem, és tiszta lelkiismeretiel mehetek ebédelni.

Mi több; ugyanezt a sort következő darabomban is felhasználhatom. Következő darabomban másvalaki készül elmenni; ezúttal azonban az illető Pulbright-ösztöndijJal Angliába készül és szerelmes élettársa vele örül, így hát

ezt Írom;- 76 -