Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
IV. Izületi csúz
TISZT« Utat, utat! Helyet a raboknak! LUCY: Itt vannak már, jól nézd meg ókét! Az ifjú Barnwell mily szerény, mily nyugodt! De Millwoodnak villámlik a szeme! Haját szétzilálta az indulat, zavarodott és értetlenl BARNWELL: Lám, Millwood, lám, utazásunk véget ért. Az élet elszállt, mint egy végigmondott mese. A halál, ez a kurta, de sötét és ismeretlen átmenet, ez választ el osr.pán a végtelen örömtől vagy az örökkévaló siralmaktól... MILLWOOD: Körülfogott a borzalom, mi lesz velem? Nem akarok élni és nem akarok - meghalni sem -. Hát nem leszek többé - olyan lesz, mintha sosem éltem volna! BARNWELL: Mivel a békét és vigasztalást itt megtagadták tőle, vajha találna irgalomra ott, ahol a legkevésbé sem számit rá, és csak ennyi legyen számára a pokol! Tanuljon mindenki példánkon: meneküljön a bűn első szelétől, de ha megtántorodnák: Kisértés, gyöngeség, ha mégis rajtad üt, A bünbánat segít, hullajtsd hát könnyeid! Csak az átalkodott pusztul vigasztalan, A bűnös az eget nem kéri hasztalan. LUCY« A szivem megszakad! 6, nyomorult, nyomorult Millwood! TRUEMAN: Hogy néz végzete elé? BLUNT: Nincs erre szó, leirhatatlan e keserv! « Hosszabb részt ragadtam ki a jelenet közepéből, és illik beszámolnom róla, hogy George és Millwood az idézett stílusban szónokol végig, meglenetős terjengősen. Az Író még nem adta fel a jogát ahhoz, hogy jól kibeszélhesse magát. Azt is megfigyelhetik, hogy a verstől nem olyan könynyü megszabadulni. A kifejezések talán köznapibbak, mint amilyeneket Marlowe használt, de a régi ritmus még ott- 66 -
