Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

A félhomályos és porlepte múltban,melybél nem tér meg utazó - az volt a szokás, hogy a drámaíró valamely érzel­met a nyelv közegén át fejezzen ki. Ha valamelyik hősében ilyen vagy amolyan szenvedély lobbant fel, azt várták tó­le, hogy ezt a szenvedélyt szenvedélyes szavakkal közölje. Ha a fóhős haldoklott, utolsó lehelletét bizonyos terjede­lemmel és bizonyos irodalmi szinten adta ki. Megállj! Még egy-két szót - addig ne menj! Egyben-másban jól szolgáltam Velencét: Ott tudják ezt - erról elég is ennyi. Ha majd e gyászos eseményt jelented, Csak azt kérem: annak fess, aki voltam. He is szépíts, ne is csúfíts. Csak ezt Írd: Nem okosan, de nagyon szeretett. Péltékenység könnyen nem kapta el. De megtévedve nem ismert határt, S eldobta, mint a tyukeszU vadember, A gyöngyszemet, mely országokkal ért fel. Írd, hogy síráshoz nem szokott szeme, De akkor egyszer úgy döntötte könnyét, Mint balzsamos nedvét arab fa törzse, írd ezt. S tedd hozzá; Aleppóhan egyszer Egy komisz kontyos török megcsapott Egy velenceit s Velencét gyalázta, - Torkon ragadtam a pogány kutyát 3 ledöftem - Így. /L0D0VIC0: Ó. véres vég!/ /GRATIANO: Hiába volt szavunk./ Megcsókoltalak - és megöltelek; Megcsókollak - és utánad megyek. /Meghal./ /Mészöly Dezsó fordítása/ Othellónak éreznie kell valamit, amikor a halott Des­­demonára mered, amikor végre tudatára ébred Jágó álnoksá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom