Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

így hát az utánzás kettős problémához vezetett. Ha továbbra is utánzunk, bárgyú betürágók leszünk. Ha fellázadunk ellene, anarchistákká válunk, akiket senki meg nem ért.

Ennek a kétágú dilemmának sosem kellett volna felmerülnie. Az utánzás ugyanis nem aggályos precizitást Jelent, hanem valami egészen mást.

A mi naturalista utánzásaink valójában nem is voltak utánzások. Vagy hogy egy kicsit óvatosabban fogalmazzunk, nem az utánzás irányába haladtak, hanem egészen más valami: az azonosság felé.

Kikor Belasco lebontat egy penziót, és egyik szobáját újból felépltteti a színházban, a színpadi eredmény nem a penzió utánzása: ez maga a penzió. Kikor a Vadgalamb bugásában egy fiatal pár nyilt színen készít rántottát, ez nem utánzása a rántottakészitésnek, hanem maga a rántottakészités.Mikor Sztanyiszlavszkij igazi koldust vesz fel társultába, az ember, akit felvett, nem utánozza a koldust. 6 maga a koldus.

Mindezekben az esetekben megszűnt az utánzás, és helyébe az azonosság lépett. /MegJegyezhetnénk azt is, hogy mindegyik esetben eltűnt a művész és eltűnt a képzelet ia, Belasco elejtette a díszlettervezés művészetétj a Vadgalamb bugása a pantomim művészetét: Sztanyiszlavszkij pedig az említett esetben a színjátszás művészetét./

Ha az azonosságért küzdünk, ezzel nem az egyre tökéletesebb utánzásért, hanem éppen az utánzás eszméje ellen harcolunk. Az utánzás fogalmát nem határozhatjuk meg egyedül a hasonlósággal, bár utóbbi időben azt tételeztük fel, hogy az utánzás természetes és elkerülhetetlen fejlődési iránya az utánzott dologhoz való mind nagyobb hasonlóság. Utánzásról nem is beszélhetünk, ha az egyszersmind nem különbözik mélységesen az utánzott tárgytól.

Legyünk most egy kicsit szabatosak. Az az utánzás, amely teljesen hasonló az utánzott dologhoz - már azonos- 30