Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)
Általában
féle nehézségre felkészülve átvágott az előcsarnokon,George Tábori ingerelni akarja a közönséget; de nyilván saját idegei is megfeszülnek, mikor ott ül áldozatai között. Bizonyos ellenséges indulat uralkodik ma a rettegett néző és az önfeláldozó drámairó között. Figyeljük csak meg az irót a szünetben, amint elvegyül a dohányzók közé; milyen gondterhelten figyel és milyen gőgösen hallgatja azt, amit nem szívesen hall. Olvassuk el, mit ir az újságban, ha darabja megbukott. A viszony ingerlékeny és felpaprikázott, ahelyett, hogy kényelmes és nyájas lenne. Ehhez az állapothoz már hozzászoktunk, immunisakká váltunk és feltételezzük, hogy ez a szükségszerű viszony szerző és közönség között. Ugyanígy feltételezzük azt is, hogy bármily kevéssé vonzó is a színház, ezt el kell viselni a művészet érdekében. Idézzük csak fel újból Van Druten véleményét, mikor először látta azt a darabot, amelyet most annyira csodált "... egészen elképedtem, milyen sokáig nem történt benne jóformán semmi...Emlékszem, úgy éreztem, hogy ezt nem bírom tovább." Aztán Van Druten megtanulta, hogy tovább bírja. Megacélozta erejét. Spártai szokás alakult ki benne, hogy elviselje az elviselhetetlent. És végül ezt választotta mintának saját munkássága számára. Nyilván volt idő, amikor Van Druten érdekesebbnek szerette volna darabjait; ezt az ostobaságot azonban bátran kiverte fejéből. És ugyanezt tettük mind. Beletanultunk, hogy elfogadjuk azt, amit nem szeretünk, azzal a becsületes meggyőződéssel, hogy air.it szeretünk, az méltatlan hozzánk. Kiváncsi vagyok, mikor irt utoljára drámaíró olyan darabot, amilyet maga le szívesen megnézne. Vajon minden ifjú drámaírónk igazán arra sóvárog, hogy a színpadon estéről-estérs az öregkorról, a magányról és a reménytelenségről szóló,ugyanolyan osehovi fogadtatású darabokat lásson, amilyeneket ő maga is irogat?Yagy egyszerűen csak bizonyos kedvetlen gesztus ez, amelyet, úgy érzik, elvár tőlük a jó társaság?- 108 -