Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

ra egy elhagyott kunyhóba mászik be? Igen. Szokatlan dolog a ELondike-vidéken a hólavina? Dehogy az. Másnap reggelre azt látom, hogy a kunyhó ott gubbaszt egy szakadék peremén és részegen billeg előre-hátra. Eljutottam egy rendkívül harsány bohózatl helyzethez - mégpedig egy őrületesen felnagyitotthoz -, de Igazán nem hamisítottam meg sehol semmit. Nem rekesztettem kl a hátteret; sőt, a lehető legjobban kiaknáztam. Nem tettem tönkre az alakot; sőt, látványos lehetőséget adtam neki arra, hogy kibontakozzék.

Van egy ismerősöm,aki nem képes elviselni a gondolatot, hogy tévedett. Valószlnü-e, hogy előbb-utóbb hibát követ el? Teljességgel valószínű. A lehető legvalószlnütlenebb lenne, ha nem tenné. Ha pedig egyszer megtörtént, mit csinál? Ahogy én ismerem, körömszakadtáig tagad, és védi a maga igazát. Ha elfogadjuk, hogy átlátok ezen az emberen, olyan nagyon messzire vagyunk-e Oldlpusz lázas aktivitásától és vég3Ő kétségbeesésétől?

A cselekményszövés éppolyan felfedező ut lehet, mint a jellemábrázolás. Biztos vagyok benne, hogy továbbra Is Írnak majd jó darabokat az ellenkező módszerrel; de biztos vagyok abban is, hogy az a nehezebb ut. óriási türelem kell hozzá, hogy egy szituációval kezdjük és aztán győződjünk meg róla, hogy az alakok valóban szép rendesen beleillenek-e. Ebben a korban, amikor minden szituáció eleve gyanús, mikor az egyetlen fajta cselekményszövés, amelyre emlékszünk, a "jól megcsinált” darabé, mikor tapasztalati utón kell újra felfedeznünk jellem és mese kapcsolatát, én bizony megkockáztatnék némi pongyolaságot is.

És mindenképp megkísérelném tultenni magam azon a félelmen,hogy ha alakjaimat felfokozott cselekvésbe hajszolom, ez automatikusan silányabb jellemábrázoláshoz vezet. A végeredmény nem ezt mutatja.- 76 -