Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)

leg megformált alakok. És most visszagondolok rá, hogy hány, de hány helyzetet, mesét, csodálatos alakot vesztettem én el azzal,hogy nem tanulmányoztam mélyen a mai szovjet családot, az uj kapcsolatokat, csak a könyvekre támaszkodtam, nem pedig az élet ismeretére. Pedig az élet ismerete a drámaírók számára épugy kötelező, mint a szinház ismerete. Néha ez az ismeret nem jut tovább néhány színházi sablon birtokánál és nem más, mint rossz utánzás, a színház lényegének meg nem értése. A mi prózairóink,költőink, akik színdarabokat Írnak, igen gyakran figyelmen kívül hagyják még a legegyszerűbb színpadi szabályokat is. Kényelmetlen érzés, amikor elolvas az ember egy színdarabot, amelyet nagyon jó nyelvezettel, Ízléssel, kultúrával írtak meg, de a személyek nem élnek. Minden holt és figyelmen kivül hagyták a színpad törvényeit, pedig az egész müvet színpad számára Írták.

Amikor a színházban elolvasták első színdarabomat, a Tempót. azt mondták, hogy van drámaírói vénám. Természetesen akkor fogalmam sem volt róla, hogy mi fán terem a drámairól véna. Én akkor nagyon ügyefogyottnak éreztem magamat és taláua ez az első érzés kényszeritett, hogy sokkal állhatatosabban dolgozzam együtt a színházzal színdarabjaimon, hogy részt vegyek a próbákon, tanulmányozzam a rendezést és hogy a színpadot tartsam legfőbb ellenőrző szervemnek, ahol mesterségbeli tudásomat ellenőrzik. Éppen ezért a próbák alkalmával igen sokat változtatok a szövegen, arra törekszem, hogy hangzásában minél jobban megfeleljen a színpad követelményeinek és a színdarabot csak akkor tartom befejezettnek, ha már néhányszor eljátszották a közönségnek.

Hogyan Írok színdarabot?

Ha egy eszme vagy egy téma, helyesebben mondva a téma első elgondolása nem köt le kellőképpen - ezt már tapasztalatból tudom -, jobb, ha nem is fogok hozzá a munkához. A nyugtalanság, az arra irányuló szüntelen törekvés, hogy- 9 -