Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
II. Tanácsok egy színinövendék számára
-próbáljon, amennyire csak lehet, megfeledkezni testéről és testének súlyáról. Arcán fél-maszkkal nyúljon végig a földön és lazítson, teljes elernyedésre törekedve. Könnyű fuvallat súrolja arcát és fut végig testén; ön kinyitja szemét és "felfedezi" a világot: az feget, a földet, a növényzetet; Vérmérsékletének megfelelően túláradó boldogságot,örömet, életerőt vagy éppen rémületet érez; merev, még földbe gyökerezett lábbal tápászkodik fel; az égen felhők vonulnak; szeretné elérni őket,vagy ellenkezőleg, félve érzékeli misztériumukat ; Megpillant egy forrást, közeledik hozzá; arca tükröződik a vizben; meg akarja ragadni képmását, a viz kiszökik ujjal közül... A nap feltűnik és elkápráztatja szemét... Az ereiben keringő vér, az először érzékelt élet heves fizikai reakcióra ösztönzi; kiszakítja magát a föld vonzásából és táncot rögtönöz... E gyakorlat annyi nehézséget rejt magában, hogy végrehajtása ritkán kielégítő, de a reflexek, amelyeket az általa követelt erőfeszítés felkelt, zálogai a növendék gyors előrehaladásának. Az ilyen gyakorlatok nemcsak lazításra nevelnek, hanem feltárják a növendék előtt a ritmus és a plasztlcltás jelentőségét is. Amikor a beszéd-órákon a növendék egy tragédiából vagy egy vígjátékból ad elő részletet, memóriájának munkájára támaszkodik; önmagából jóformán semmit nem merit... Rögtönzéskor viszont az időt és a mértéket saját mechanizmusa diktálja, amelyet ő maga hoz mozgásba; nem tud kitérni a ritmus törvénye elől, sőt, mihelyt megérezte fontosságát, egy-kettőre önállóan fogja kiaknázni; nem tudja többé elviselni sem a belső ürességet, sem tagjai tétlenségét, és nem teszi fel többé azt a nevetséges kérdést,amely annyi színész ajkán bu- 66 -
