Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Bevezetés

nak folyamán állandóan megsokszorozaa kifejezési eszközeit; és fokozatosan, anélkül, hogy észrevenné, mindazt beleviszi ezekbe a rögtönzésekbe, amit a testtechnika területén elsajátított. Másrészről, az egyre fokozódó technikai gyakorlatok folyamán és az ilyen módon növekvő testfegyelem következtében, eljut odáig, hogy már tökéletesen tudja és ezáltal el is felejtse a technikát. Pókról fokra igy olvad össze egésszé a technika és az improvizált játék. Az eddig egymástól különválasztott drámai improvizálás és testgyakorlás ezen a ponton talál egységre a pantomimban. A testi és az érzelmi elem aztán a maszkban végzett gyakorlatokban jut tökélyre, itt tapasztalja a mimus - drámai személyiségének és kifejezési lehetőségeinek teljes tudatában -, milyen jelentősek a mozdulatok. A tanítványból mimus lett, "athlète affectif" (érzelemre képes atléta), ahogy Jean-Louis Barrault mondja. Néhány fő fogalom A pantomim nem szórejtvény. Ha a közönség nem érti, a hiba nem a közönségben van, hanem a mimusban. A közönség ne utólag, hanem egyidejűleg értse a pantomimot, csaknem azt mondhatnám: előre. A mimus aztán kielégíti a közönség várakozását. A mimus közönsége nem passzív, hanem aktiv közönség. A pantomim cselekmény. A pantomimban nem létezik, mint a táncban, önmagáért való mozgás. Mozgás, testtartás és mozdulat, a maguk dinamikájával és ritmusával, a valóságból adódnak. A pantomim reális történeteket egyszerűsít, sürit. A megszokottban a különlegesre mutat rá. A pantomim nem a szépségre, hanem az igazságra törekszik.