Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - Az előadás vége

Színjátékunk a végéhez közeledik. Természetesen lenne még néhány megírandó fejezet. Szólhatnánk például a chanson pantomimikus kíséretéről, a párizsi Jacques fivérekről, Maurice Chevalier-röl vagy Cipe Lincovskyról, a fiatal zsidónőről, aki jiddis songjait, pantomimikus mozdulataival, komikus vagy megrázóan tragikus drámává fokozza. Meg kellene vizsgálni a pantomimot a televízióban is. Mint lehetőség felkínálkozik a hétköznapibb területeken is, például a reklám körében: imitt-amott, legtöbbször öntudatlanul, a plakátokon már alkalmazzák is. A kérdés elvi részét azonban bizonyára tisztáztuk. A hagyományban gyökerező eredetek, a technika uj alapjai és a továbbfejlődés lehetőségei megválaszolták számunkra a fiatal művészet lényegének kérdéseit .A modem pantomimnak két olyan tulajdonsága van, amely éppen a mai szinház számára teszi megfelelővé: a forma müvésziessége és a képszerüség naivitása. Ezt mutatja eredete és jelenei a mozgás, a tisztán optikailag ható kép megfelel az emberben levő naivitásnak - direkten és közvetlenül hat. Korunkat sokszor nevezték a "kép korszakának" - a pantomim ebben a korszakban meg -fogja állni a helyét. Másrészről a modern pantomim tu

datos forma

. Bármilyen naivan hathat is, mögötte a testet alakító, a testnek szándékosan formát adó intellektuális koncentráció áll. Ilyen módon a pantomim müvésziesség és naivitás keveréke. Ez biztosit számára kiváltságot egy olyan területen, amely az ábrázolás szempontjából a legnehezebbek, a közönségfogadtatás szempontjából a legnépszerűbbek közé tartozik: a komikum területén. A komikumban is keveredik