Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - Térteremtés - térritmus
rázolja. Eközben a közönséget nem érheti az a benyomás, hogy a pantomimus irányt változtat, hanem azt kell éreznie, hogy ő maga - a közönség - vesz fel más nézőpontot. A pantomimusnak a szinpadon ugyanazt a hatást kell keltenie, mint a kamerának a filmben, amikor ugyanazt az emberi járást elölről, profilból és hátulról fényképezi. Az egyenes vonalú járás állandóságának benyomását ennek a járásnak ritmusbeli szabályossága idézi elő; ezt a ritmust a szinpadon az állások mindenkori váltásánál is be kell tartani. Ezeket a váltásokat mindig derékszögben végezzük. Ezek a , *parcours ,,-ok messzemenően segítenek benne, hogy objektive rövid idő alatt nagy távolságokat teremthessünk. Időteremtés - időritmus A pantomimikus kompozíciónak meghatározott tartama van, az időt kezdet és vég határolja. Mint minden előadásnál, a kezdet tartalmazza a téma expozícióját, a konfliktust, amelybe minden emberi cselekvés bonyolódik. A középső rész ennek a konfliktusnak a kibontakozásbaezt követi a végkövetkeztetés,; a befejezés. Ennek a befejezésnek éppen olyan világosnak kell lennie, mint a szindarab végén legördülő, a befejezést jelző függönynek, mint a VEGE szónak a film utolsó képénél. Már láttuk, hogy a pantomim összefogja az emberi cselekvést és süriti a részleteket, hogy kiemelje a lényeget. Az előadás egyes részeit ki kell szélesíteni, részleteikben kell bemutatni őket, éspedig a cselekmény szempontjából nélkülözhetetlen részleteikben. Másokat egymáshoz kell sorakoztatni, meg kell gyorsítani, mintha naptár lapjait forgatnók egymásután. Ebben az esetben is válogatnia kell a tanitványnak. Ki kell választania a fő eseményeket, ezeket mintegy nagyitó alatt kell bemutatnia, a mellékes eseményeket hagyja el, szoritsa vissza vagy csak felületesen vázolja őket.
