Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A pantomim jelene
mind fénylőbben és uralkodóbban. - De mint két egymást keresztező egyenes, a metszéspontból az egyik irányba elindulva, a végtelenen való átmenet után, a másik oldalon hirtelen megjelenik, vagy amint a homorú tükör képe, miután eltávolodott a végtelenbe, hirtelen ismét közvetlenül elénk lép: ugy jelenik meg, miután az ismeret mintegy a végtelenen haladt keresztül, ismét a grácia,mégpedig ugyanakkor a legtisztábban abban az emberi testalkatban, amelynek vagy egyáltalán nincs tudata, vagy pedig végtelen tudata van, vagyis a 1 Gliedermann *-ban (az élettelen báb-emberben) vagy az iBtenben. Ennélfogva ismét ennünk kellene a tudás fájáról, hogy visszaessünk az ártatlanság állapotába? - Akárhogy is van, ez a világ történetének az utolsó fejezete.** ( A marionett-szinházról. ) Ez a "Gliedermann" lenne az ideális pantomimus? Nos, Marceau és Moretti megmutatja, hogyan közelitheti meg a színész ezt az eszményt, ha már keresztülment az exakt, intellektuális iskolán és visszatalált a naivitáshoz. Bip nem más, mint a mesterségesen előállított marionett, amelyből mégis kiragyog a lélek. Hadd említsük meg mellékesen, hogy a "mime pur** ezzel az analitikus módszerrel elérheti ugyanazokat a kifejezési lehetőségeket, mint a korábbi mimika-iskolák. Vessük egybe például Johann Jákob Engel 1785-ből származó Mimiká ját. Engel ebben a Gondolatok egy mimikához (Ideen zu einer Mimik) cimü tanulmányában négy alapvető tényt dolgozott ki (ha valaki nem jut hozzá a régi kiadáshoz, megtalálhatja ezeket Klages A kifejezés tudo mánya - Wissenschaft vom Ausdruck - cimü müvében) : 1. valóságos vagy kigondolt képek átalakító ereje: ''magasztos eszmére gondolunk és kihúzzuk testünket, felemeljük tekintetünket...'* 2. A kifejezésnek személytől való függése: "az egyik mindenben gyorsabb, erösebb, finomabb; a másik lustább, gyengébb, nehézkesebb.•."
