Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A járás
tömeg járását, az utóbbit irányított improvizálás formájában* Egyén járása  járás ezúttal a következőképpen kezdődik; nagy távolságban vagyunk, ebben a távolságban érezzük magunkat, vagyis a néző szemének vonatkozásában kicsinek érezzük magunkat. Kicsinek érezni magunkat nem azt jelenti, hogy kisnövésüek vagyunk; fizikailag lehetetlenség olyan kicsivé válni, hogy látszólag - mint férfi az uton - a horizonton legyünk.  kisebbedés szubjektív, és a pantomimusnál össze kell kapcsolnia a távolság eszméjével. Mielőtt nekikezd ennek a gyakorlatnak, mérlegelnie kell a gyakorlat végcélját, nevezetesen azt, hogy végül premier plánban jelenjék meg a közönség előtt. Ennek az önmagában normális nagyságú lénynek (aki szinpadi értelemben normális, vagyis stilizáltán megnagyobbított) a gyakorlat kezdetén is ugyanakkorának kell lennie, de távolról nézve. A járás, mozgás a legegyszerűbben korlátozott, stilizált, sematizált, de már legyen meg benne a végső stádium ritmusa, kifejezése és formája. A közönségben keltse először egy ködbeli jelenség hatását, jelenjék meg mint határozatlan formájú sziluett, amelynél nem lehet felfedezni sem kifejezést, sem valamiféle részletet. A tanitvány a "Távlatban járás" gyakorlat kezdetén először koncentráljon a távolság eszméjére. Lássa önmagát messziről - kicsinek, minthogy nagyon távol van. Ez a koncentrálás nem lehet csupán pszichikai, materiálisán és fizikailag is meg kell valósitania. A tanítványnak, hogy látszólagos kicsisége és távolisága tudatosuljon benne, mindenekelőtt el kell képzelnie magának a perspektíva közönséghez futó vonalait. Ezeknek a vonalaknak a kiindulási vagy találkozási pontja a test középpontjában van.A pantomimusnak tudatában kell lennie, hogy e perspektivikus