Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - Ellensúlyok

gadja a kötelet, húzza, ismét megragadja, és újra huzza. Két változat létezik. Az első azt feltételezi, hogy a kötél másik végén ellenfél áll, aki a maga részéről ugyancsak megkísérli, hogy magához huzza ezt a kötelet. A másik változat esetében a pantomimusnak passziv ellenfele van, például egy tárgy, amely csak saját súlyát szegezi szembe a pantomimus erejével. I. Aktiv ellenfél Minthogy a húzás három fázist ölel fel, éspedig a megragadást, a toc-ot és magát a húzást, a pantomimusnak az első húzás után, a második húzáshoz újra meg kell ragadnia a kötelet. Ha az ellenfél aktiv, megkísérli majd, hogy kihasználja az első fázist, vagyis azt, amelyben az ellenfél keze vált, azért, hogy most ő maga húzzon.A pantomimusnak tehát - ha meg akarja lepni elképzelt ellenfelét - az ujabb húzás első fázisát akkor kell végrehajtania, amikor az ellenféllel szemben még ellenállási erejének teljében van. Ez a cselekvés a következőképpen bonyolódik le: Az előrehajolt test kilöki a két kart, a kéz megragadja a kötelet. A - toc - a középpont, valamint a medence és a felső test megfeszítése. B - toc - a felső test hátra huz, a medence előre tolódik, a két kéz huzza a kötelet és visszatér a középponthoz. C - a kézváltás. Az elülső kéz tartja a kötelet, a hátulsó elengedi a következő húzáshoz. A kar előrenyúlik,, a kéz megragadja a kötelet. A másik kéz előremegy, megragadja a kötelet, a medence visszatér, a pantomimus megint kiindulóállásban van. Ennek a cselekvésnek a ritmusa a következő: Előkészület ABC ABC és igy tovább.